Kétharmados többséggel talán átmenne a parlamenti szavazáson egy olyan kezdeményezés is, amely szerint Magyarország mindenkori miniszterelnökének a jövőben legyen Orbán Viktor a neve.

S ha ezt sikerülne elfogadtatni, onnan már csak egyetlen lépés volna érvényesíteni ezt a törvényt visszamenőlegesen is. Egy ilyen eljárás – a visszamenőleges szabályozás – a világ civilizáltabb részén ugyan nem tűnik túl elegáns lépésnek, ám a magyar néplélektől, cseppet sem idegen.

Kubatov Gábor legutóbbi Facebook-bejegyzéséből legalábbis egy ilyen vágy látszik felsarjadni. Milyen jó lett volna, ha már 1920. június 4-én is Orbán népvezér képvisel bennünket Versailles-ban. Akkor – Kubatov feltételezése szerint legalábbis – semmiképp nem bánhattak volna el velünk oly rútul és méltatlanul, ahogy elbántak. Mert hát ugye, az első világháborúban vesztes országként meglehetősen rútul és méltatlanul bántak el velünk. Ehhez aligha férhet kétség.

Ezzel szemben, ha Simonyi-Semadan Sándort már akkor is Orbán Viktornak nevezték volna, akkor egyrészt nyilván személyesen is vállalta volna a meglehetősen kínos aláírási procedúrát. Másrészt – szintén Kubatov (láz)álma szerint – a dokumentum nem területek fájó elcsatolásáról szólt volna, ha nem épp ellenkezőleg, annexióról, azaz újabb területek bekebelezéséről. Méghozzá az Antant országok mintegy felének Magyarországhoz való csatolásáról.

A kérdés már csak az, hogy mely országokról volna is szó. Ha engem kérdeznek, én az Antant hatalmak közül az egykori Sziámot feltétlenül szeretném az annektálandó országok népes táborában tudni. Szerintem Kubatov is. Jól kigondolta ezt az egészet. Thaiföld becsült lakossága ugyanis a 2018-as adatok szerint 69 millió fő. Gondoljunk csak bele! Mennyivel más azt mondani – ha a szóban forgó lehetséges országok fele helyett kizárólag az egykori Sziám mai népességét vesszük számításba –, hogy nem 15, hanem 84 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni az éppen aktuális kormányfő, akit persze a törvény erejénél fogva Orbán Viktornak hívnak.

Nem mellékes az sem, hogy Thaiföld királyság. Ehhez a tényhez igazán nem szeretnék semmiféle értelmezést hozzáfűzni. Következtetéseket sem vonnék le belőle. Inkább az olvasóra bízom, döntse el, járna-e korona a Simonyi-Semadan Sándor néven futó Orbán Viktornak, vagy utódjának, az Orbán Viktor néven futó Orván Viktornak, ha miniszterelnökként akkor ő ír alá a Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.

A több mint öt magyarországnyi terület annektálásával persze nemcsak a népesség jelentős növekedése járna együtt. A 69 millióra rúgó újmagyar 94,6 %-a ugyanis théraváda buddhista, 4,6 %-uk pedig az iszlám vallást követi. Még ez utóbbi is jócskán meghaladja a 3 millió főt. Persze – gondolom – Kubatov Gábort ez sem különösebben zavarja, amikor a közösségi médiában ilyen remek asszociációkkal áll elő a brüsszeli költségvetési és pénzügyi mentőcsomag elfogadásával összefüggésben. Arra mondjuk nincsen tippem, azzal mit kezdene, hogy egy Thaiföldet is magában foglaló államközösségben bizony mi, hajrá magyarok, etnikai értelemben kisebbségbe szorulnánk. Mondjuk, ez sem feltétlenül lenne idegen a számunkra, mivel csak a 20. század elejétől haladja meg a magyar anyanyelvűek aránya az ország népességének felét. Tény azonban, hogy ez a 69 millió, baj esetén, már talán a Kubatov-legényeket is zavarba ejtené.

Nem folytatom. Szólnak a fanfárok. A jobboldal Orbán győzelmét ünnepli. Hogy a miniszterelnök valóban győzött-e a költségvetés és a gazdasági mentőcsomag elfogadását racionálisan mindenek fölé helyező EU-s diplomáciával szemben, azt majd az idő eldönti. Félek, jön még kutyára dér. Ám addig, amíg ez a vélt siker a követői körében Kubatovéhoz hasonló asszociációkat gerjeszt, addig egy dologban bizonnyal téved. Úgy tűnik, az az eredmény, amelyre saját közösségének megzsarolásával tett szert, egyáltalán nem feltétlenül tekinthető a józan ész diadalának.

Képek forrása: facebook.com/kubatovgabor / mult-kor.hu / dehir.hu / hu.pinterest.com