Blogger Bob

A nagy kalkulátor

2020. december 04. - Blogger Bob

Úgy tűnik, egyedül maradtunk az előttünk álló hét éves időszak EU-s költségvetése és a válságalap vétójának ügyében.

Ez így kezd egyre kínosabbá válni. Mint mindennek, ennek is megvan a maga sajátos pszichológiája. Egyedül valahogy mindig cikibb hülyének lenni, mint társaságban. Ugyanúgy, mint a bűnelkövetésnél, vagy a felelősségvállalásnál. Ha többen követnek el valamit, vagy többen viselik a felelősséget, könnyen kialakul az a látszat, hogy csökken a teher az egyén vállán. A vétó dolgában viszont Magyarország számára mostantól nem áll rendelkezésre ilyen könnyítés. Egyre inkább magunkra maradni látszunk.

future_is_europe.jpgJárhat egyszerűen a korral, fakadhat a mentális állapot változásaiból, a kognitív képességek romlásából, de összefüggésben állhat akár a sematikussá, rutinszerűvé váló helyzetértékeléssel is, ám a korábban mindig tűpontossággal reagáló Orbán Viktor újabban mintha egyre többet hibázna. Attól tartok, a nagy kalkulátor ezúttal egyszerűen elszámította magát. Talán helytelen premisszákból indult ki. Rosszul, vagy egyáltalán nem mérte fel a következményeket. Ám mindennél valószínűbb, hogy olyan tényezőket helyezett előtérbe, amelyeknek az ég egy adta világon semmi közük az aktuálisan érintett problémához, az Unió költségvetéséhez.

És ez mindennél tragikusabb. Legyen szó akár személyes ambíciókról, akár a közösség érdekeinek a nemzetiekre való hivatkozással történő, kompromisszum nélküli, zsigeri elutasításáról, Magyarország a miniszterelnöke által okozott helyzetben elkerülhetetlenül kárt, károkat fog szenvedni. Orbán agresszív, anakronisztikus, gyalázkodó, rugalmatlan narratívája végképp Európa perifériájára taszít bennünket. A ma reggeli terápiás beszélgetésében a Kossuthon már azt emlegette, hogy Nagy-Britannia mennyire egyszerűbb a helyzetben az EU-n kívül, hiszen lazán engedélyezni tudta a Covid elleni vakcinát. Azért tegyük rögtön hozzá: nem az oroszt.

lemngyel-magyar.jpg„Most olyan rosszul jártak, hogy kiléptek az Unióból?” – teszi fel a kérdést a nagy kalkulátor. Az ember beleborzad egy ilyen mondatba. Csak remélni tudja, hogy nem valami örömtelen, a gyönyört örökre elfojtó aktus előjátékával van dolga. Közben az ostoba, egyre unalmasabbá és hiteltelenebbé váló ideológia dől továbbra is a vezér szájából. Igazi demagóg módjára a bevándorlók ránk kényszerítéséről, erősen nonszensz módon – a jogállamisági kritériumok elutasítása közben – jogi garanciákról, meg arról papol, hogy nekünk valójában nincs is szükségünk a válságalapra. Erről azért én megkérdezném Varga Mihályt is. Nem is kell Deutsch módjára a Gestapot, vagy az ÁVO-t emlegetni, ha analógiát keresünk arra, amit Orbán tesz. A szavak helyettünk is minősítik a kimondójukat.

A lengyelek kifarolhatnak mögülünk. Az álláspontjuk ellehetetlenült, tarthatatlanná vált. Érdemes odafigyelni arra, ahogy arcvesztés és talán politikai presztízsveszteség nélkül sikerült visszatérniük az irracionalizmusból, a józanság terepére. „… a költségvetési vétó a szándékaikkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna és ezt nem szeretnék.” Ezt Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes mondta. Hogyan reagál erre a mi kalkulátorunk? „… ez nálunk nem fog menni … A helyreállítást és költségvetést le kell választani a politikai kérdésekről … Nem most jöttünk le a falvédőről”. A csak azért is éthosza ez. Egy, a valóságérzékét végképp elvesztett ember szavai. Szó nincs arról, hogy belátná, a vétó az EU országainak, köztük Magyarországnak is mérhetetlen károkat okozna. Nekünk ráadásul nemcsak pénzügyi és gazdasági értelemben. Orbánt egyedül a saját igaza érdekli.

veto.jpgAz ő szemében egyetlen igazság létezik. Az övé. Nem csoda, ha így végtelenül magára maradt. Ami ennél nagyobb baj, ha így folytatja, magára fog maradni az országa is. Ami történt, azért leginkább ő a felelős. Magának köszönheti. Felelősek persze hatalmának haszonélvezői is. A következményeket azonban mindannyian viselni fogjuk. Mi, magyarok. Mert nem ő a magyar. Ő kizárólag Orbán Viktor. Függetlenül attól, hogy mely nemzet helyezte ilyen magas polcra. Így van ez, akár lesz vétó, akár kitalálnak valamit ellene. Közben pedig – úgy tűnik – rohad szét körülötte minden. Az EU-ban gestapózunk, itthon liberárjázunk, a keresztény értékeken átgázoló, ennek ellenére a szinte egyedül komolyan vehető egykori Fidesz tagot pedig mássága miatt hibás szerkezetű embernek tartják azok a jobboldaliak, akik semmilyen tekintetben nem érnek fel hozzá. A nagy kalkulátor azonban ezt sem veszi észre. Már képtelen kezében tartani a dolgokat. Magasra jutott, éppen ezért hatalmas lesz a bukása is. Ideje volna távoznia a politikai színpadról.

 

Képek forrása: napi.hu / portfolio.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr9716318428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása