Hétfő délelőtt van. Működnek a reflexek. Ébredés, kávé, reggeli, aztán a hírek.

Elsőnek persze az Index. Érzékelhetően takaréklángon. Éppen ezért korrekten. Se vagdalkozás, se forradalmi hevület. Persze, ahogy megszokhattam, elhallgatás sem. Nem tudom, a fenntartó, vagy tulajdonos vagy üzemeltető – ó, minek nevezzelek? – érzékeli, s respektálja-e mindezt. A viselkedés kulturáltságát, amit az egész szerkesztőség mutat.

Bár elmondhatnánk ugyanezt a kibontott nyakkendős, a fél életét edzésekkel töltő, s ezért a fizikai terhelést jól bíró, libernyákozó miniszterelnökről. Az elegancia teljes hiánya. Nyilván ízlés dolga ez is. Engem zavar. Mások láthatóan imádják. Az Index szerkesztőségének eleganciája viszont kifejezetten tetszik. Én egyre gyakrabban az anarchiát látom az egyetlen következetes viselkedésmódnak ebben, a kormánypártok elvtelen (arkhé = őselv) működése következtében előállt helyzetben. Most mégis fejet kell hajtanom a szerkesztőség egészének elvszerűsége, a maguk által kinyilvánított elvekhez és a rendhez való hűsége előtt.

A világban, s vele együtt ebben az országban régóta nincs is harmónia. Bennük azonban most mégis megpillanthatjuk. Az ő magatartásukban kézzelfoghatóvá vált, hogy minden ellenkező hazudozás ellenére megteremthető a szavak és a tettek összhangja. Hogy nincs szükség olyan kijelentésre, amely elválaszthatónak mondja a szót és a tettet. Erkölcstelen gazember, aki azt állítja, állhat ellentétben egymással egyazon ember esetében ez a kettő. Semmiféle pragmatizmus, még a politikai sem igazolja az ilyen gyalázatot.

Az Index munkatársai kivétel nélkül kiállták az erkölcs próbáját. Vállalva minden következményt mondtak nemet a Júdás-pénzen való folytatásra. Mert tudták, ebben a helyzetben sem viselkedhetnek másképp, mint ahogy írtak korábban. Szabad emberként, ha mást nem, hát legalább a személyes és kollektív gondolkodás integritását megőrizve. Ezért állnak ki százezrek mellettük. Mert legtöbbünkben ott él az igény erre a sérthetetlen becsületre, amelyre példát mutattak.

Csak hát a világ nem kedvez ennek az integritásnak. A becstelenek és ostobák hangzavarnak hallják a rend és tisztesség utáni vágy szavát. Amit lehet, elhallgattatnak. Amit elhallgattatni nem lehet, azt lábbal tapossák. Ahogy Illyés Bartókjában: „Hangzavart? – Azt! Ha nekik az, / ami nekünk vigasz!” Néha azt érzem, csak az anarchia segíthet, ameddig nem költözik mindannyiunk szívébe béke. Szintén Illyéssel, ugyancsak a Bartókból: „ne legyen béke, ne legyen derű /a bearanyozott, a fennen / finom, elzárt zeneteremben, / míg nincs a jaj-sötét szívekben!”

Hétfő. A reggeli után munka. Utána megint hírek, megint csak az Index-szel kezdődően. Ugyanaz. Fegyelmezetten, mert így helyes. A híreket követően, évek óta, hétfőn, késő délután, majd szerdán, aztán pénteken vagy szombaton blogbejegyzés. Az élet ritmusa, rendje, nekem egyben az arkhéja is. Mert valahogy, ahhoz hogy rend legyen itt belül, ki kell mondanom, ami belülről feszít. E blogban, Blogger Bob bőrébe bújva, s ezidáig az Indexen is. Mostantól – saját kis felmérésem eredményét és bíztatását követve – átmeneti időre, amíg az új felület létre nem jön, e közösségi portálon. Mert abban biztos vagyok, hogy a szavak és tettek harmóniájának hangversenyterme meg fog születni újra. Addig viszont szóljanak a dobok, a fület bántó aritmia és kakofónia, hogy aztán az anarchiából újjá szülessen a gondolkodás szabadsága.

Képek forrása: nepszava.hu / discogs.com / hvg.hu / 7torony.hu