Aki keres, az talál. Aki viszont nem akar találni, az nem is fog.

Valahogy így összegezhetném a jogszabályok és rendeletek értelmezése körül Magyarországon újabban kialakult helyzetet. A jogbiztonságunkat persze nyilván nem növeli, ha az előírások érvényesítése során hol így, hogy úgy járnak el a hatóságok, attól függően, ki sérti meg azokat. A törvény előtti egyenlőség elve éppen az ilyen helyzeteket hivatott kiküszöbölni, mint ahogy az az elvárás is, hogy az életünket szabályozó jogi szövegek legyenek egyértelműek.

Ahol ugyanis azok így, úgy, amúgy értelmezhetők, ott nagy baj van. Vagy a törvény szövegének megfogalmazásával, vagy parlamenti tárgyalásával és elfogadásával, ami ugye az Országgyűlés dolga, vagy e törvények alkalmazásával. Az értelmezés sokszínűségét és szabadságát illenék inkább a művészeti alkotások interpretációja során érvényesíteni. A jogi szövegekre szerencsésebb a költő kijelentését szem előtt tartani: „… csak a törvény a tiszta beszéd.” Úgy látszik, ez nálunk ma nem ennyire egyértelmű.

Annyira érdekelne, hogyan vélekednek a csütörtökön történtekről azok, akik elégedetten nyugtázták, hogy korábban a Clark Ádám téren dudálókra 750.000 Ft-os büntetést róttak ki. A szabályokat be kell tartani! – harsogták szinte kórusban. Ők nyilván mindig, minden esetben és minden körülmények között betartják a KRESZ előírásait. Vajon egyetértenek-e most azzal, hogy az előzetesen betiltott, aztán mégis megtartott Dohány utcai demonstráció nem tartozik a gyülekezési jog hatálya alá, s nem érvényesek rá a veszélyhelyzeti rendelkezések sem?

Nem túl nehéz, képzeljük hát el egy pillanatra, hogy csütörtökön a Dohány utcában Hadházy beszél hasonló körülmények között mondjuk a pitypangok virágba borulásáról. Tegyük fel azt is, hogy nincs se atrocitás, se sérülés, se gyűlöletbeszéd, se félelemkeltés, ahogy tegnapelőtt bizony volt. Állíthatja-e komolyan bárki, hogy egy ilyen, a tiltás ellenére megtartott eseményt lebonyolíthat ma Magyarországon az ellenzék – hagyjuk is az oszlatást, de mondjuk – pénzbírság nélkül? Ugye nem.

A jogászkodástól ismételten tekintsünk el, bár ezúttal bőven volna rá lehetőség. Remélem, megteszik majd mások, akik rendelkeznek hozzá megfelelő kompetenciával. Azt azonban így is látni lehet, hogy a rendőrség, amely szerint a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt, nem magától ennyire béna (az előállítások veszélyes tárgyak birtoklása miatt történtek). A testületet a végrehajtó hatalom hitelteleníti el. Úgy tűnik, a futballnemzetnek kikiáltott Magyarországon bárkinek az orrára koppinthatnak, akár a legapróbb kihágásért is kiszabva a legsúlyosabb büntetést, méghozzá talpnyalók bólogatásától kísérve, ám a politikai erőként használt futballhuligánok megtehetnek bármit. Sőt, az egymásra acsarkodó ellendrukkerek még össze is fognak egymással, ha egy társadalmi csoport megfélemlítéséről van szó. Ők ebben kiélik primitív ösztöneiket, azok pedig, akik fel-, illetve kihasználják őket, röhögnek a markukba.

Mert félreértés ne essék, azzal mindenki tisztában lehet, hogy a Clark Ádám téren történtek következménye, vagyis a szabálysértési büntetések, nem a vészhelyzet viselkedési szabályainak megsértéséről, nem közlekedési kihágásról, s nem is a lakókörnyezet zavarásáról szóltak. Ha holnap – előzetes bejelentés nélkül – teszek egy kört a körforgalomban Eu-s zászlót lobogtatva, dudaszóval kísérve, egy haverommal az anyósülésen, közéleti témákról kifejtve a véleményünket, senkit nem fog érdekelni. Ha mindezt előzetesen bejelentenénk, s mondjuk Szél Bernadett volna az útitársam, mindketten várhatnánk a csekket. Szóval szeretett jogállamunkban egy dolog megítélésében egyáltalán nem mindegy, hogy ki csinálja azt a valamit. A következmények egyedül a politikai ellenfelek megleckéztetéséről szólnak.

Nem lehet kérdéses az sem, hogy a csütörtöki kirekesztő, karlendítésekkel tarkított Mi Hazánk-os (erő)demonstráció sem a Deák téren gyalázatos módon meggyilkolt két fiatalemberről szólt. A megemlékezéshez gyertyákat és virágokat szokás használni, többnyire a gyász csendjébe burkolódzva, ahogy tették ezúttal is, rengetegen. A Dohány utcai hőzöngőknek azonban egyetlen céljuk volt. Megbélyegezni és megfélemlíteni a társadalom egy csoportját, férfiakat és nőket, aggastyánokat, felnőtteket, fiatalokat, gyerekeket és csecsemőket, függetlenül attól, van-e közük a tragikus eseményekhez.

Érveket sorolni sajnos ismételten teljesen értelmetlen. Hiába írnám, hogy a borzalmakat soha nem etnikumok, hanem mindig egyes emberek követik el. Hiába tenném fel azt a kérdést, hogy az életellenes bűncselekmények hányad részét követik el roma és nem roma honfitársaink Magyarországon? Mivel a rasszizmus minden társadalomban létező jelenség, mégis azt kell mondjam, a kirekesztésnél jóval nagyobb bűn az, ha szemet huny felette a hatalom, amelynek volna eszköze a megfékezésére. Igaz, ezek a kigyúrt kopaszok nem dudáltak. Szóval, csak gratulálni tudok minden szervnek és szervezetnek, amely asszisztált a csütörtöki demonstrációhoz.

Képek forrása: 444.hu / 24.hu / mandiner.hu