Vészhelyzet

Facebook Tweet Tetszik

2020. március 11. - Blogger Bob

Annyira megfogadtam, hogy ehhez a járványügyi helyzethez nem szólok hozzá.

Nemcsak azért nem, mert a suszter maradjon a kaptafánál. Leginkább inkább azért nem, mivel annyi állítás és azok cáfolatai keringenek a világban, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni rajtuk. Én nyilván nem tudom megítélni, hogy amennyiben az egyik országban 6000 felett van az elvégzett tesztek száma, akkor indokolt-e, ha nálunk ez a szám 600 körül mozog? Azt se tudhatom, hogy a közel 10 milliós Magyarországon hány darab lélegeztető gépre lehet szükség egy ilyen helyzetben? Hosszan sorolhatnám.

Szóval eddig nagyjából csak azon dohogtam magamban, hogy sehol nem kapok abból kézfertőtlenítő zseléből, amit a járványtól függetlenül eddig is mindig a kocsi kesztyűtartójában tartottam. Meg azon, hogy se égen, se földön nem találok a bűvös FFP3-as maszkból. Nem is nagyon érdekel, tényleg megvédene-e engem másoktól, vagy másokat tőlem. Legyen placebo. A dühítő az, hogy nincs. Látom más országokban a boltok bejárata mellett a kézfertőtlenítőt, meg az elvehető gumikesztyűket, én meg azt érzem, hogy tehetetlen és védtelen vagyok.

Mégis, leginkább a grammatikai köntösbe öltöztetett magabiztosság bőszít fel. Napokon keresztül hallhattuk, hogy Magyarországon továbbra sincs koronavírussal fertőzött személy. Aztán meg azt, hogy ennyi, annyi, amannyi fertőzött van. Mintha ugyan leteszteltük volna a közel tízmillió magyart. Mintha ugyan itt objektív számokról volna szó. Egyszer sem hallottam, hogy eszébe jutott volna valamely illetékesnek úgy fogalmazni, hogy Magyarországon a mai napon x fertőzöttről TUDUNK. Ennyi. Nem kellene több. Ha nem hazudnak – miért is tennék – akkor egy ilyen mondat hitelesen leírhatná a valóságot.

Szóval elvoltam ezzel a helyzettel, kerülve a pánikot, s ügyelve arra is, nehogy bagatellizáljam a dolgokat. Reménykedtem az operatív törzs bölcsességében. Igaz, időről-időre fojtogatott a nevetés, amikor eszembe jutott, hogy ez az elnevezés nekem leginkább a katonásdit játszó gyerekeket juttatja az eszembe, s nem egy komoly testületet. Aztán beletörődtem ebbe is. Nyilván így kell lennie, ha így van. Biztos nem található ennél komolyabban vehető elnevezés. Ha a név hülyén hangzik is, a szigorú tekintetű tagok még kölcsönözhetnek kellő súlyt a grémiumnak.

Aztán a kormány bejelentette a vészhelyzetet, s ezzel együtt több korlátozó intézkedést. Köztük olyan passzusokat, amelyek szerint az iskoláknak egyelőre le kell fújniuk mind a Határtalanul programmal, mind az idegennyelv tanulással összefüggő programjaikat. Azt hiszem, ezek tényleg indokolt lépések. Ám ezzel egyidejűleg kijelenteni azt, hogy az iskolák bezárására nincs szükség, mivel a közoktatásba járó korosztály körében a betegség nem jellemző, így az nem indokolt, engedtessék meg nekem, de szerintem egetverő következetlenség.

28 uniós tagállamból 15 tagállamban teljesen vagy részlegesen indokoltnak tartották az oktatási intézmények bezárását. Olaszországban ez 7,8 millió embert érint, ha jól emlékszem. Tudom, ott százszor rosszabba a helyzet. Ám számoltak azzal az egyszerű ténnyel, hogy egy gyerek közvetlen környezetében normális esetben két szülő és testvér/testvérek, tágabb környezetében négy nagyszülő él? A gyerekek éppúgy közvetíthetik a fertőzést, mint a felnőttek. Számoltak azzal, hogy az elöregedett pedagógustársadalom tagjainak jelentős része ahhoz a korosztályhoz tartozik, ahol már jelenthet komoly kockázatot a fertőzés? Mérlegelték azt az egyszerű tényt, hogy az iskolai szünetek időszakában a szezonális fertőzések intenzitása 20-30 %-kal csökken, jórészt abból adódóan, mert nincsenek nagy tömegben együtt a gyerekek.

Nem értem én ezt az egészet? Ez az én szememben ez épp olyan következetlenségnek, ha tetszik logikai buktatónak tűnik, mintha tesztelt fertőzött mellé teszteletlen karanténba vont személyt fektetnének. Mintha nyilvánvaló bakikat a protokollra fognának. Mintha nem állna rendelkezésre megfelelő mennyiségű védőfelszerelés a járvány ellen küzdő orvosok számára. Mintha hazaküldenék a fertőzöttek környezetéből tesztelésre jelentkező hozzátartozókat, kontaktszemélyeket.

A hozzáértők nyilván legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat. A gyerekek, a gyerekeink védelme azonban olyan terület, amelyet nem írhat felül semmiféle szempont. Náluk nem lehet semmi fontosabb. A jövő majd igazolni fogja e döntés helyességét, vagy helytelen voltát. Azt persze soha nem fogjuk megtudni, hogy egy nagypapát, vagy nagymamát az iskolából hazatérő unoka részéről ér-e majd a fertőzés, vagy máshonnan. Ám ha két hét múlva mégis bezárnák az iskolákat, az az én szememben azt fogja jelezni, hogy a mai döntések iskolákat érintő részével mégsem stimmelt valami.