Gnonsiane Niombla. Nem gondolom, hogy a miniszterelnöknek feltétlenül tudnia kellene, ki ez a rendkívül szimpatikus kézilabdázó.
Bár a sport révületében élő, s a sportot igen erős politikai ütőkártyakánt használó Orbánnak talán mégis illene ismernie a világ- és Európa bajnok sportolónőt, aki jelen pillanatban a Siófok első osztályú női csapatát erősíti. A Balaton-parti társaság szerdán Debrecenben játszott, a nézőtérről pedig több alkalommal hallatszott huhogás. Ne játsszuk az értetlent! Mindenki pontosan tudja, hogy ez mit jelent, pedig a legtöbb mérkőzésen ott a felirat: A gyűlölet nem pálya.
Őszintén szólva én piszkosul kellemetlenül éreztem magam, amikor Gnosiane Niombla posztját olvastam az Instagramon. Szavaira, melyek szerint még sosem játszott rasszista közönség előtt, de köszöni, hogy ezzel erőt is adtak a játékhoz, elöntött a szégyen. Aligha képzelhető el ennél korrektebb, ugyanakkor megalázóbb és fájdalmasabb riposzt egy magyar szurkolók számára. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy elszigetelt jelenségről, csupán néhány bunkóról van szó a B-középből.
Igen nagy bajban van a hazai sportközönség. Állandóan szembesülnie kell azzal, hogy a bajnokságok átalakultak, s a showbusiness irányába tolódtak el. Ha igazán a topon akarsz lenni, a világ legjobb játékosai közül kell bevásárolnod, tekintet nélkül a bőrszínükre. Morognak is a szurkolói kocsmákban, hogy a csapatokban alig találni magyar játékost. De nincs mit tenni, mindenki nyerni akar. Aztán ha sikerül, persze rajonganak a saját színesbőrűjeikért. Ha viszont veszítenek, szidják őket, s a kudarc okát bennük látják. Ha meg az ellenfél játékosai találnak kapuba, kosárba, jobb híján huhogni kezdenek.
Tisztázzuk! Magyar ember magától soha nem rasszista. Ha rá is csodálkozik az övétől eltérő bőrszínre, az még nem rasszizmus. Sőt, ha egy őrségi kiskocsma fekete pultosára azt mondja az idős bácsi, hogy néger, az se rasszizmus. Egy olyan kevert nemzetben, mint a magyar, nem nagyon lehet meghatározó az idegengyűlölet. Fennmaradni is – minden herderi jóslat ellenére – csak azért tudtunk a népek olvasztótégelyében, mert nyitottak voltunk. A jelenleg tapasztalható indulatok és félelmek mesterségesen felkorbácsoltak. Máig alig képzelhető el, ha egy szerény körülmények között élő család portáján megjelenik valaki azzal, hogy egy szelet kenyérre volna szüksége, üres kézzel kelljen távoznia. Egy sok szenvedést megélt közösségből soha nem kopik ki az elesettek iránti együttérzés.
Amikor azonban a politika a tiszta haszonelvűség racionalitását követve előhúzza a rasszizmus kártyáját, félelmet, hisztériát és gyűlöletet keltve, akkor a nézőtereken huhogni, másutt pedig cigányozni fognak. Szükséges itt megjegyezni, hogy akik a gyűlöletbeszéd retorikáját a professzionalitás szintjére emelték Magyarországon, ők maguk sem rasszisták. Számukra se etnikai, se vallási, se szociális különbségek nem léteznek. Kizárólag a pénz szava vezérli őket. Ők pontosan tudják, amíg a tömegek az általuk gerjesztett mesterséges félelmeikkel vannak elfoglalva, s amíg ők az idegenek elleni védelmező szerepében tetszeleghetnek, addig senki nem fogja számon kérni rajtuk hihetetlen gyarapodásukat.
Gyöngyöspata. Melyik szülő viselné el, ha a gyermekét kizárnák az osztálykirándulásokból, vagy ha mások gyerekeivel szemben az övét nem vinnék uszodába? Ki tűrné, hogy az iskolai WC-be vödörben kelljen hordani a kicsinek az öblítővizet? Ki nem tiltakozna, ha a továbbtanulás lehetőségétől maga az iskola fosztaná meg a gyereket? S ha az ép lelkű szülőktől megkérdeznék, egyenlő esély járj-e minden gyermeknek az élete kezdetén, ki válaszolna egy ilyen kérdésre nemmel? Az emberek alapvetően normálisak.
Ám amikor felbukkan egy elvetemült szónok és azt böfögi úton-útfélen, hogy téged előjogok illetnek meg a másikkal szemben, hogy neked több jár, mint a társadalom többi rétegéhez tartozóknak, amikor Orwellt kiforgatva azt harsogja, hogy bizony vannak egyenlőbbek az egyenlők között, s te az előbbiek közé tartozol, csak mert se cigány, se bevándorló nem vagy, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy köszönöm, ebből én nem kérek. Hogy bocs, de ilyen áron, mások rovására nem kell, mert összeegyeztethetetlen mindazzal, amit az alaptörvény, a vallásod, a neveltetésed és egyáltalán a jóerkölcs diktál.
Orbán Gyöngyöspata kapcsán szintet lépett. Arról beszél, hogy valami vélt népi igazságérzetre apellálva jogunk van figyelmen kívül hagyni, vagy legalábbis átértelmezni jogerős bírósági ítéleteket. S miközben itthon látványosan és gátlástalanul tiporja lábbal a jogállamiságot, sértődötten reagál arra, ha az Unió vizsgálni meri a jogállamiság hazai helyzetét. A tömegek persze extázisban vannak a gyönyörűségtől, hogy a romák nem jutnak a nekik megítélt pénzükhöz, meg attól, hogy a vezér keményen odamondogat az Eu-nak.
Eközben még a saját nyomorúságáról, a kórházi várólistákról, a hiteltelen közoktatásról, a közbeszerzések anomáliáiról, a korrupcióról, a hazájukat elhagyó fiatalok százezreiről, meg arról is hajlamos megfeledkezni, hogy „mi, magyarok” egyre szalonképtelenebbnek számítunk a világban. De leginkább arról feledkezik meg, hogy a jogállamiság lábbal tiprása őt magát is fenyegeti, mert ahol nincs jogbiztonság, ott szertefoszlik mindaz, aminek a jogszerűségre kell épülnie. Az Orbán rezsimek sorának nagyjából ennyit sikerült elérnie. A jogbiztonság erodálását. Az elit közben meg csak hízik, egyre hízik. Nem képzelhető el ennél gyomorforgatóbb politika.
Képek forrása: instagram.com / nepszava.hu / csaladinet.hu / galeri.uludagsozluk.com
