Blogger Bob

Olcsó húsnak …

a nagy Ryanair káosz

2019. augusztus 26. - Blogger Bob

Utazni jó, sőt, „utazni élvezet”. Izgalom, várakozás új helyek, új arcok megismerésére.

Mindenkinek ismerős. Hagyjuk most azt, amikor munka miatt kell rendszeresen hosszabb útra kelni. Azt hamar megunja az ember. Maradjunk a lazulásnál. A legtöbb ember számára mind a mai napig különleges élmény repülővel utazni. Annak idején a Naposparton eltöltött nyaralásokat nemcsak a Fekete-tenger homokja, nemcsak a kelet-német lányok jelenléte, nemcsak a Neszebar utcáit belengő fűszerek illata tette emlékezetessé, de az a szorongás is, amelyet a bolgár légitársaság öregecske, itt-ott rozsdásodó négymotoros gépei okoztak. Ezzel együtt volt szép az egész.

A légi utazás különlegességét némiképp csökkentette a fapados járatok megjelenése. Sokak számára vált így elérhetővé a közlekedésnek ez a formája, mindazon előnyökkel, amelyek a gyorsasággal járnak együtt. Lehet persze sopánkodni azon, hogy mindaz a luxus, amely korábban körülvette az utasokat, egyik pillanatról a másikra eltűnt, de a kontinensen belül ezeknek a járatoknak az árszínvonala lazán felülírta a kényeztetés iránti igény kielégületlenül maradását. Egy átlag 2 órás repülési idő mellett könnyedén lemond az ember ételről, italról, a személyzet mosolyáról.

borondok.jpgA fapados járatok terjedésével persze számtalan más dolog is változott a repülésben. Megsokasodtak a késések, nőtt a zsúfoltság, előfordulhat, hogy nem a partnered mellett utazol és még sorolhatnám. A lényeg azonban mégiscsak az maradt, hogy eljuss A-ból B-be. Minden egyéb másodlagos. S ha ezt meg tudod oldani a megszokott árak harmadáért, vagy még kedvezőbben, akkor bolond lennél más járatot választani. Feltéve persze, hogy tényleg eljutsz A-ból B-be. A hétvégén ez nem mindenkinek jött össze.

Történt, hogy 23-án jókora sokaság gyűlt össze a fapados járatokon rendszeresen utazók körében csak „bádognak” nevezett, exclusive-nak éppen nem mondható épületrészben. A bádogon kívül két, a laikus szemlélő számára tök egyforma gép várta utasait. Az egyik Barcelonába, a másik Prágába készült. Nem árt tudni, hogy a fapados járatokon legfeljebb külön díj ellenében foglalhat helyet az utazó. A többi ülés értelemszerűen érkezési sorrendben foglalható el. Ezért aztán már a „bádog” szürke és sivár falai között, a szalagokkal kijelölt keskeny sávon belül is érzékelhető némi feszültség. A kígyózó tömeg olyan benyomást kelt, mint a rajtgépbe bekényszerített versenylovak.

repter.jpgAmikor a prágai gép utasait kiengedték, bekövetkezett az, amire senki nem számított. Szinte ugyanabban a pillanatban eresztette ki a földi személyzet a Barcelonába készülő gép utasait is. A jobb helyekért versengő két tömeg pillanatok alatt összekeveredett. Ettől kezdve szürreálissá vált a káosz. Egy alkalmazott a fülvédőjét magasra tartva igyekezett rávenni az utasokat, hogy kövessék. Arról persze fogalma sem volt, hogy a tömegben kik azok, akik a spanyol tengerparti városba készülnek. Így fordulhatott elő, hogy a prágai gép utasai közül is felkerültek néhányan a délre tartó gépre.

Mindez egészen eddig egy bizarr kép csupán, bár az még ebben a helyzetben is érthetetlen, hogyan fordulhatott elő az, hogy a két gép utasai összekeveredjenek. Az viszont már egyszerűen felfoghatatlan, hogy a géptestbe való belépés során a Ryanair munkatársai a beszállókártyák ellenőrzésekor miért nem vették észre, hogy néhány utas rossz gépen van? Ez csak akkor derült ki, amikor konstatálták, hogy a különdíj ellenében lefoglalt helyükön már ülnek. És ez volt az óriási szerencséjük. Ha ugyanis kényelmesen el tudnak helyezkedni, akkor leszálláskor nem a Vencel tér körvonalait, hanem a Sagrada Familia tornyait pillanthatták volna meg a messzeségből. Hely híján azonban még felszállás előtt fény derült a tévedésre, észrevették, hogy rossz gépre szálltak. Ezt követően viszont a Ryanair légiutas kísérői egészen addig nem engedték elhagyniuk a gépet, ameddig valamennyi Barcelonába tartó utas el nem foglalta a helyét.

sztyui.jpgEkkor azonban már késő volt. Miután Prágába tartó utasainkat letessékelték a barcelonai gépről, a cseh fővárosba tartó járat már gurult a kifutópályán. A hoppon maradt utasok mélabúsan néztek utána. S mivel a barcelonai járat is felszálláshoz készülődött, ők ott álltak árván a végtelennek tetsző betoncsíkon, komoly veszélynek kitéve magukat, s komoly biztonsági kockázatot jelentve a reptér forgalmának.

Úgy hozta a sors, hogy kénytelen vagyok elég sokat repülni. Az utazásnak ez a formája csak abban az esetben működik, ha az utas megbízhat a légitársaságban. Bízhat abban, hogy az korszerű gépeket üzemeltet, s hozzáértő pilótákat alkalmaz. Nem kell tartania attól, hogy a szerelők szerszámokat felejtenek a hajtóműben. Biztos lehet benne, hogy a csomagokat megfelelően átvizsgálják, s megérkezéskor azok vissza is kerülnek a tulajdonosukhoz. Az utasokat is megfelelően azonosítják, s illetéktelenek nem juthatnak fel a fedélzetre. Az utas nem tehet mást, mint bízik mindebben, s még ezer más dologban. E nélkül a bizalom nélkül hogyan is bízhatná rá az életét egy légitársaságra.

repter2.jpgBennem egészen mostanáig meg volt ez a bizalom. Amerre jártam a világban, többnyire magas szintű professzionalizmussal találkoztam a reptereken. Félek, most valami eltörött bennem. A Ryanairral szemben egészen bizonyosan megrendült a bizalmam. Egy ilyen nagynevű és hatalmas utazóközönséget szállító légitársaság egyszerűen nem engedheti meg magának azt a káoszt, ami 23-án bekövetkezett az utasai kiengedésekor. Ahogy azt sem, hogy az összekeveredett tömegből random, tényleges eligazítás nélkül érkezzenek emberek a számukra megkülönböztethetetlen gépekhez. Ám az végképp megengedhetetlen, hogy a légiutaskísérők rosszul azonosítsák a beszállókártyákat. A többi biztonsági kérdésbe bele se merek gondolni. Az egyik oldalról milliméter pontossággal betartatnak minden szabályt az utasokkal. A légitársaság viszont megengedheti magának, hogy fittyet hány a jegyvásárlással létrejött szerződésre, s gyakorlatilag úgy packázik az utasokkal, ahogy az tetszik neki. Az pedig már egyenesen az agyrém kategóriájába tartozik, hogy a saját járatukról lemaradt utasok percekig felügyelet nélkül várakozhattak a kifutópályán.

Az esetből messzire mutató következtetések vonhatók le, s a kompetens személyek ezeket a következtetéseket nyilván le is fogják vonni. Afelől sincs kétségem, hogy a történteknek következményei is lesznek, felelősségre vonások, és kártérítés formájában, elvégre mi másra volnának valók a megfelelő hatóságok. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a magam részéről most hosszú ideig nem fogok utazni a Ryanairrel.

Képek forrása: repjegy.hu / nepszava.hu / happyflights.eu / goodmorningamerica.com

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr7615025852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása