Sikerült pár napra kimozdulnom a hazai pörgésből.

Kifejezetten kellemes és megnyugtató érzés félretenni a hírfüggőségemet, s csak hébe-hóba figyelni azokat az eseményeket, amelyekre odahaza 20-30 percenként keres rá az ember. Jó ez a 20 fok körüli csúcshőmérséklet is.

Ugyanakkor aggódom is kicsit amiatt, hogy vajon milyen lesz hazatérni a kánikulába. Mert, hogy hazatérek, ha rajtam múlik, az egészen bizonyos. Lehet arra bazírozni, hogy majd csak kikopnak előbb, vagy utóbb az országból azok, akik másképp gondolkodnak, mint a szavazóautomata számba menő mainstream, de nem fog összejönni. Itt vagyunk, hol kicsit távolabb, hol egészen közel, és változást akarunk. Sokan. Ezt azért elég jól tükrözik a legutóbbi eredmények. Csak ne utálnám annyira a hőséget.

Persze azért teljesen mégsem bírom megállni, s olykor remegő kézzel klikkelve követem a Magyarországot érintő híreket. Itt alig néhány esemény éri el az emberek ingerküszöbét. Az egyik feltétlenül a Hableány május 29-i szörnyű tragédiája a Dunán. Nézem a hajóroncs kiemelésének képeit. Amennyire meg tudom ítélni, tényleg elképesztő profizmusra van szükség a technikai megoldások kitalálásához, s azok kivitelezéséhez is. Le a kalappal a mentésben résztvevők, a folyam fenekén megpihenő búvár, a ma vízbeesett férfi, a mérnökök hada és mindenki előtt, aki közreműködött ezeknek az embert próbáló feladatoknak a végrehajtásában. Csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet beszélni róluk.

Ehhez képest az én kedélyállapotomat enyhén szólva is felborzolja, hogy a szokványos protokolláris részvétnyilvánításokon túl sehol egy félárbocra eresztett zászló. Sehol egy fekete lobogó. Csak a hétköznapi emberek mécsesei és virágai a Duna partján. Nem tudom megítélni azt se, van-e bármi alapja a szervezetlenségre utaló szóbeszédnek a mentéssel és a későbbi munkálatokkal kapcsolatban. Azt azonban ne mondja nekem senki, hogy meg kellett várni a 30 fok feletti hőmérsékletet ahhoz, hogy végre „forró nyomon” haladva kezdjenek bizonyítékokat keresni az időközben Magyarországra visszatért, a sérült orrészen átfestett Viking Sigynen. Elmegy, visszajön. Hogy eshetett ez meg a tények teljeskörű feltárása előtt?

Olvastam a szlovén diplomáciai tiltakozásokról is a Miniszterelnöki Kabinetiroda hivatalos Twitter-oldalán megjelent térkép miatt. Megnéztem, ott van még ma is. Nem fogok okoskodni. Trianon fájdalmas történeti tény. Ám a fájdalmas jelző mellett itt legalább annyira lényeges kifejezés az is, hogy történeti. Nincs értelme analógiákat keresnem, s azzal se mennék semmire, ha azon töprengenék, mennyire anakronizmus ebben a képi- és szövegkörnyezetben felemlegetni ezt a tragédiát. Van oka, helye, értelme, hogy beszéljünk róla. De itt és ilyen módon? A reakciók egyértelműek. Gyűlöletet ébresztenek. Trianonra megítélésem szerint egyetlen megfelelő válasz lehetséges. A belső határok nélküli Európa.

Nem keresek összefüggést a Kabinetiroda Twitteroldalán pöffeszkedő plakát és az úzvölgyei katonatemetőben történtek között. Valószínűleg nincs is. Ám ott, ahol a nacionalizmus mindkét érintett országban a legmagasabb politikai körök stratégiájának szerves része, ott soha nem lesz megbékélés a többségi nemzetek és a kisebbségek között. Gyalázatos, ami Úzvölgyében történt. A diplomáciai következmények viszont tragikomikusak. Persze Szijjártó irányítása mellett borítékolható volt, hogy előbb-utóbb visszautasítják azt a hangnemet, amelyet ő képvisel, s amely nyilván követőkre talál a magyar külügyi testületekben is. Most aztán kakaskodhatnak, hogy a román nagykövet példátlan módon visszautasította-e a bekéretést, vagy egyszerűen más időpontot kért. Mindkét eset jelzi a nemzetközi súlyunkat.

Ennyit a 20 fok alatti, kedvemre való nappali hőmérséklet áldásos hatásáról. Már-már szertefoszlani látszik mindaz, ami eddig feltöltődésnek tűnt. Kezdek elkomorulni. Csak a komorság szül olyan gondolatokat, hogy „Én egy szabad, demokratikus, gyűlölet nélküli világban szeretnék élni. Itt az van! És otthon???”

Aztán jön Csilla, s egyszerre újra ragyog a szívem, mint a nap. Megvan a megoldás. Mit nekem komorság, mit nekem kánikula. 1. Nem fogok a napon tartózkodni. 2. Azt fogom csinálni, ami ilyenkor ajánlatos. 3. A 2. pontban foglaltakkal összefüggésben elegendő alkoholt fogok fogyasztani és védekezem majd a naptól. Hajrá Csilla! Hajrá M1!

Képek forrása: atv.hu / twitter.com/abouthungary