A jelenkor mindig hálátlan. Megérteni, megítélni és méltón elismerni nyilván csak az utókor lesz képes a vezér nagyságát.

Innen még elég aprónak tűnik, de a történeti távlat majd felnagyítja alakját. A jelenkor megérteni nem, legfeljebb félreérteni, rosszabb esetben félremagyarázni képes őt.

Mert hogy is gondolhatja bárki, hogy a Fidesz európai pártcsaládjának vezetői azért ültették le az asztalukhoz Brüsszelben Orbán Viktort, hogy elmagyarázzák neki, hol vannak a határai ennek a melldöngető, zsebre dugott kezű kuruckodásnak? Hogy Joseph Daul és Manfred Weber azzal fogják traktálni, hogy a pártcsaládhoz tartozó pártoknak ciki, ha a megnyert választások után a Fidesz továbbra is az illiberális demokrácia mellett kardoskodik? Ugyan már, kérem. Hagyjuk ezt. Tök mindegy, hogy Weber mit nyilatkozott a Die Weltnek. Tök mindegy, hogy szerinte vannak határok, amiket még a mi Viktorunknak is tiszteletben kell tartania. Kit érdekel Brüsszel?

Ahogy egy kocsmáros ismerősöm mondaná, a jattost Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte. Ki más? Az Unió vezető erejeként elég nagy szarban vannak az említett urak, egyebek mellett a brexit miatt, meg azért, mert nekik nem sikerült megállítaniuk a bevándorlást. Orbán viszont kész arra, hogy „részt vegyen az Európai Néppárt választási kampányában, és támogassa az EPP jelenlegi vezetését.” Maga a kormányfő is megerősítette az iménti információt, méghozzá így: „Felajánlottam a segítségünket.”

Hát, szerintem bolondok volnának, ha nem kapnának ezen az ajánlaton. Más kérdés persze, mit szólnak majd a választóik? A Fidesz kommunikációja szerint tehát nem a pártcsaládból való kizárásról volt szó, hanem – mondjon bárki bármit – épp ellenkezőleg, a Fidesz és ezzel együtt Orbán pozíciói erősödni látszanak. Jean-Claude Junkers pedig elmehet a fenébe azzal a dumájával, hogy az uniós támogatások finanszírozásának a valódi jogállamiság lenne a feltétele.

Aztán itt van Bártfai-Mager Andrea esete. Az még hagyján, hogy úgy tűnik, változott az a miniszterelnöki attitűd, amely szerint nőket csak kímélő üzemmódban illő használni a politikában, mert nem bírják az azzal járó stresszt. Most végre újra felbukkant egy az úgynevezett gyengébb nemből a bársonyszékek várományosai között. Nyilván tudhatta mindenki, hogy kitüntetett figyelem fog irányulni a személyére. Aligha feltételezhető, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel a kiválasztása során.

Most mégis azzal van tele a sajtó, hogy a Monetáris Tanácsban korábban Matolcsy jobbkezének számító Bártfai-Mager rózsadombi lakásába százmilliós adótartozással bíró cégek hálózata volt bejegyezve. Kábé hatvan! Hát jó belenyúltak megint. Na, ő a várományosa az új kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszteri posztjának. A válasz persze nem késik ebben az esetben sem. A miniszterjelölt azt nyilatkozta, hogy nem volt tudomása arról, miféle cégek székhelye az ingatlan, továbbá arról sem tudott, hogy a gyerekei több céget is vezettek az érintettek közül. Megnyugodhatunk.

Részben az egész. Már-már tipikus, sajátos szindróma. Miniszter az lehet, aki képes tudni olyanról, aminek létezésére semmi kézzelfogható bizonyíték nem áll rendelkezésre – teszem azt Soros-terv -, ám nincs tudomása arról, ami kézzelfogható, azaz a tényekről, vagy ha úgy tetszik, a valóságról.

Aztán persze beindul a törvénykezés blues-hengere is. Készül a legújabb alkotmánymódosítás. Az előző ciklusban kétharmad híján nem sikerült átverni az alaptörvény 5 cikkelyét érintő 7. alkotmánymódosítást. Most végre szabadon garázdálkodhatnak. Szinte biztos, hogy jó időre tematizálni fogja a közbeszédet az a passzus, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Nyilván nagy lesz a ribillió, az ellenzék majd jól össztűz alá veszi a tervezetet, a háttérben pedig lehet halászni a zavarosban. Ugyan kit érdekelnek olyan apróságok, mint az Eu-s támogatások megvonásának kockázata, vagy a miniszter lakásába bejegyzett cégtemető, ha a nemzet megmentéséről van szó, jelentsen bármit is az idegen népesség, vagy a betelepítés fogalma, pláne e kettő konstellációja. Mert, őszintén szólva, ez az egész bizony, így, ebben a formában nem jelent semmit. Se elérni, se megakadályozni ezek alapján nem lehet semmiféle célt.

Ehhez az üres tereléshez is kétharmadra van azonban szükség. Alkotmánymódosítás! Azért az már valami. Jobb helyeken ezerszer meggondolják, mielőtt hozzányúlnak az alapvető értékrendet deklaráló törvényhez. Épp ezért kell hozzá egy demokratikus jogállamban kétharmad. Mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy a demokrata fogalmát a néhai Horn Gyula példáján keresztül magyarázzam. Az viszont tény, hogy a talán túlnyert 94-es választásokat követően a sokat vitatott MSZP-SZDSZ koalíciónak nagyjából 70 %-os parlamenti többsége volt. Az akkori miniszterelnök azonban úgy döntött, hogy az úgynevezett kétharmados törvényeken az ellenzék jóváhagyása, azaz konszenzus nélkül nem változtat. Próbáljuk csak most elképzelni az önkorlátozásnak ezt a formáját!
Persze folytatódik az eddigi rutin is. Jön a Stop Soros törvény. Az elsők között. A démonizálás egyszer már bevált. Ha egy mozgalom, szervezet, gondolat, törekvés csípi a hatalom szemét, elég pusztán annyi, hogy rávetítik Soros árnyékát, s már mehet is a levesbe. Így, ilyen egyszerűen. Ez a mostani kurzus megtanított egy új nyelvet és logikát a választóinak. Ezen a nyelven értenek. És ezt a nyelvet ezt a logikát a Fidesz tökéletesen használja. Ha másképp szólsz hozzájuk, gondolkodás nélkül elfordulnak tőled. Ezt naponta tapasztalhatja bárki, aki még érti az európai civilizáció nyelvét és logikáját.

Pedig már belülről is sokan érzik, hogy a gondolkodó emberek számára rémesen ciki ez az egész. Mondjuk ki: vállalhatatlan úgy, ahogy van. Tökéletes példája ennek a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének legújabb kiadványa.

A Balog Zoltán emberminiszter által bemutatott 120 oldalas dokumentum szerencsére már a neten is elérhető. Ha jut rá időm, szeretnék majd részletesebben is foglalkozni a megállapításaival. Ez egy vitaanyag, amely egyebek mellett a mai politika élettől elválaszthatatlan korrupciót, a média viszonyait és a Fidesz által is képviselt, erőből való politizálást kritizálja.

Túl sok reményre még ez a belső kritikai hang sem ad okot. A magyarázkodás azonnal elkezdődött. Szó sincs arról, hogy a kiadvány megállapításai a miniszterelnökre, vagy a Fideszre vonatkoznának. Jobb, ha nyugton maradunk ebben a kis magyar alternatív valóságban. Ez van. Azt látjuk, mi jön szembe Orbán környezetéből. Valódi és erős ellenzék nélkül azonban arra továbbra sincs recept, hogyan kerülhetnénk el mindezt.

Képek forrás: hvg.hu / MTI / keesz.hu