Ízetlen tréfa volna a mi külgazdasági és külügyminiszterünket Nagy, vagy I. Péternek nevezni.

Pjotr Alekszejevics Romanov, Szentpétervár megalapítója azért mégiscsak más kategória. Ő Oroszországot akarta európai nagyhatalommá tenni, s nem Európát, vagy legalábbis annak egy aprócska országnyi részét ismét orosz gyarmattá. Sietve kell hozzá tennünk, hogy ő a későbbi Leningrádot, ahogy itthon egyelőre talán még mindig többen ismerik, nem magáról, hanem Szent Péter apostolról nevezte el.

A mi kis-nagy Péterünktől persze talán nem is állna messze a névadásnak az a másik módja. Az tudniillik, hogy a hon igazán nagy alakjainak nevét vegye fel egy-egy település. Ettől azonban egyelőre nem kell tartanunk, mivel új városok alapításának, illetve átnevezésének nemzeti koncepciója tudomásunk szerint nem szerepel a középtávú tervek között.

Történt, hogy ez a mi Péterünk mélyen elgondolkodott a brüsszeli szállodai szobájában. Kellene valami nagy durranás. A főnök egyre másra szórja ki a mostani csapat játékosait. Repül Lázár, Balog, Seszták, Fazekas, Simicskó. Csupa erősnek hitt ember. Ha nem figyelek, könnyen a kukában találhatom magam én is.

Másnap aztán felkelt, a tükör előtt belőtte séróját, lekavart magának néhány pofont, mint a bokszolók, mielőtt bemennek a ringbe, talán azért, hogy mesterségesen tolják fel magukban az adrenalint. Fogta az aktatáskáját – ne legyünk kicsinyesek, hagyjuk most a márkaneveket – és elindult az Európa Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) a magyarországi jogállamisággal foglalkozó ülésére. Ez a bizottság tárgyalta a Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő nevével jegyzett úgynevezett Sargentini-jelentést.

Akit érdekel, a jelentés részleteinek utána nézhet a neten. Nagyjából arról van benne szó, amit itthon a legtöbben a saját bőrünkön is megtapasztalunk. A lényeg, hogy a jelentés szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata. Mindezt a következtetést azt követően vonták le, hogy az uniós jogszabályok mellett vizsgálták azt is, miképp érvényesülnek a magyarok alapjogai, hogyan bánik az állam polgáraival.

És akkor Django elszabadult – mondanánk, ha nem tudnánk, hogy ez a párhuzam is sántít, mivel Django tényleg jó fej volt, ami a mi Péterünkről a jelen szövegkörnyezetben aligha mondható el. Most, hogy a névadással másodszor vetődtem árnyékra, kezdem azt hinni, hogy a külügyér egy igazi poéngyilkos személyiség. Maradjunk tehát annyiban, hogy megint hozta a diplomáciai diszkurzustól idegen formáját. Tényleg elszabadult. Az még hagyján, hogy a jelentést valódi érvek nélkül minősített hazugságok gyűjteményének nevezte. Kijelentette ugyanakkor azt is – na, itt meg én szabadultam volna el, ha nem volnék az ágyhoz kötve -, hogy Magyarországon a sajtó sokkal sokszínűbb, mit több nyugat-európai tagállamban.

Őszintén megmondom, nem tudom mire gondolt. Létezhet olyan tagállam, ahol csak fekete-fehérben nyomják a sajtótermékeket? Vagy tán erre a politikailag korrekt és felejthetetlen agyrémre gondolt a magyar média sokszínűségével kapcsolatban?

Talán nincs is mit gondolkodni tovább azon, ki hazudik itt, s ki az, aki árt ennek az országnak. A vezér nyilván tapsol, hisz a libling jól odamondogatott a LIBE-nek. Az meg ugyan már kit érdekel, hogy Claude Moraes, a LIBE elnöke kénytelen volt a mi tajtékzó Péterünket figyelmeztetni a tiszteletlen hangnem miatt. Égett a pofám a tv képernyője előtt. Ezt a diplomáciában még mindig ifjúnak számító titánt már tényleg csak egy lépés választja el attól, hogy legközelebb egy kopottas tescos szatyorból előkapjon egy gondosan előkészített cúgos cipőt, s a nagy elődhöz méltón elkezdje vele csapkodni az asztalt. Mert – ahogy egy korábbi bejegyzésben utaltam már rá – ha a megemelt ingerküszöb alatt akarnak limbózni, akkor végük. Csak hát hova lehet itt még efölé célozni?

Szívem szerint röhögnék ezen az egészen. Csak közben ne kellene hallanom, ahogy azt harsogja: a magyar emberek, a magyar emberek, a magyar emberek. Igen, rólam, rólunk is beszél. Rám, ránk hivatkozik. Mert szerinte a magyar emberek azt a politikát akarják, amelyet ő és a főnöke képvisel. A 9,8 millióból április 8-án éppen 2.824.647-en.

Ám ahogy a nemzet csótánya A kétezredik év felé annak idején megénekelte:
… aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni csúnya dolog!

Képek forrása: lokal.hu / Wikipedia / azonnali.hu