Nem hiszem, hogy különösebben aggódott volna bárki azért, hogy megérkezem-e időben a célállomáshoz, mégis rögzítem: nem, ugyan nem érkeztem meg időben, de legalább megérkeztem.

Nem élek a számok bűvöletében, de itt kell köszönetet mondanom az Air Caironak azért, hogy 3 hónap alatt 3 alkalommal utazhattam velük, s mindhárom alkalommal 3-3, azaz összesen 9 óra tétlenségre kárhoztattak a késéssel. Az mondjuk éjféltől éppen ennyi:

9 óra. Ha belegondolok, mit lehet csinálni ennyi idő alatt, kicsit azért összeszorul a gyomrom. Hirtelenjében nem is tudom, van-e bármi, ami 9 óráig tart. Na, igen. Ott van ugye a konfitálás. Erről részletesebben talán máskor, bár azon túl, hogy nem szárítjuk cipőtalp keménységűre a húst azzal, hogy magas hőfokra melegített sütőbe toljuk a „mindent akarok az is rögtön / mindent akarok azonnal” jegyében, hanem türelemmel, szép lassan, alacsony hőfokon sütjük át, sokkal többet nem nagyon érdemes tudni erről az eljárásról.

Szóval, mondjuk egy konfitált kacsacomb borban gőzölt körtével és röszti burgonyával Friedrich Antal receptje alapján megvan kb. pont 9 óra alatt. A combokat 3 órán keresztül pácoljuk sóoldatban, a bőrét egy percig pirítjuk forró zsírban, majd megy 6 órára a 90 ℃-os sütőbe. Közben minden egyéb is elkészül. Hm, nem rossz, mi?

Na, egyebek mellett mondjuk ettől az élménytől fosztottál meg, tisztelt Air Cairo, a 3 hónap alatt összejött 9 órás késéssel. Köszönet és hála érte! Ezzel akkor meg is volnánk.

S hogy mi is ez az itt? Hát Sarm es-Sejk. Igen, tudom, Sarm el-Sejkként ismertebb, de az az angol átírás. Úgy viszont igazából ez volna a helyes: Sharm el-Sheikh. Felelősséget ugyan nem vállalok érte, de magyarul állítólag Sarm es-Sejknek kell írni. Igaz, ha meg teljesen korrekt módon akarnék eljárni, akkor ezt írnám: شرم الشيخ , de félek, kevesen boldogulnának vele. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a tudással ma Magyarországon akár gyanúba is keverheti magát az ember. De megígértem, semmi politika!

Itt vagyok tehát Sarm es-Seikben, egy elég jó szállodában. Ebbe a térségbe mindig az Euro Travellel utazom, s az a szolgáltatás, ami egy utazási irodától elvárható, eddig mindig kifogástalan volt. Ha gondjaim akadtak, mint mondjuk az Air Cairo rendszeres késése, az soha nem rajtuk múlott.

Ahogy az sem, hogy újra sajog mindenem. Az egyik haverom kedvenc időtöltésévé vált, hogy rendszeresen azért korhol (érzem, más, vulgárisabb kifejezés kívánkozik ide), mert képtelen vagyok betartani a műtétemet követő orvosi előírásokat. Azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, igaza van. Az mégsem lehet normális, hogy itt vagyok a Sínai-félsziget legdélibb csücskén, a világ egyik szerintem legszebb tengerpartja mellett és gyógyszerekkel tömöm magam. Ráadásul az ördög tudja, hányadik gin-tonic koktélt küldöm le utána. A másfél órás alvás, a vezetés Bécsig, a reptéri várakozás, majd a zötyögés a szállodáig együttesen okozták, hogy már második napja ki sem mozdulok a hotelből. Minden étkezést a legkényesebb igényeket is kielégítő szobába kértem. Azzal a széles mosollyal, amellyel a szervízkocsit a szálloda alkalmazottai betolják az ágyam mellé, még egy odakozmált zónapörköltet is el lehetne adni. Itt azonban rengeteg finomság pihen a tányérokon, s a mosolygás úgy passzol hozzájuk, mint egy tavaszi virágcsokor. Arra az esetre. ha valaki szokatlannak találja ezt a képzavart, megjegyzem, vélhetően a fájdalomcsillapítók és a gin-tonic kombójától időnként furcsa flash-eim vannak.

Pedig odakinn minden annyira gyönyörűséges. A tenger a teraszról nézve elképesztően kék és ragyogóan tiszta. Innen, messziről úgy tűnik, a száraz levegőben igen kellemes 30 ℃ körüli hőmérsékletben csupa szép ember napfürdőzik a vakító fövenyen. A parttól kicsit távolabb kisebb hajók viszik a csak nézelődni vágyó kirándulókat, meg persze a merülni készülőket. Ez a környék az egyik legkedveltebb hely a világon a búvárkodáshoz.
Kinn ez a rengeteg csábítás, én meg úgy érzem magam itt benn, mint a Héttoronyba zárt Török Bálint az Egri csillagokban, amikor búsan lesi a Márvány-tengert zord cellája ablakából.

A jelenethez tartozó dalt a legendás filmből csak kifejezetten erős idegzetűeknek ajánlom:

Ígérem, holnapra összeszedem magam, s legyőzve az agorafóbiám, kimerészkedem az emberek közé. Addig viszont marad az az akusztikai rémálom, amely a medence felől árad többezer watton az emeleti apartmanok felé. Ki tudja, talán a DJ is gerincműtét után van, s a fájdalomcsillapítók okozzák, hogy egészen szürreális módon orosz rapből és Liszt Magyar rapszódiájából összemixelt settet bömböltet. A megbonthatatlan szovjet-magyar barátság Egyiptomba rekedt emlékszilánkjai helyett békére és nyugalomra vágyom. Szeretnék végre delfinekkel úszni.