Az események oly gyakran tévesztik meg az embert. Elég zajos csinnadrattát csapni körülöttük, s máris elhisszük, hogy jelentékenyek.

A média ezt vérprofin műveli. Nem az olyan típusú történésekre gondolok, mint az orosz agresszió Ukrajnában. Az így is, úgyis tragikus. Nem is az igazságukért kiálló tanárok kirúgására, s a mellettük demonstráló kollégák, szülők és gyerekek bátorságára. Az egyik oldalról ez ordas gyalázat, a másikról felemelő összefogás. Ha rosszak, ha jók, ezek tényleg jelentős dolgok. Foglalkozni kell velük, s megtenni mindent, ami az általuk okozott káoszban a tisztességes emberektől elvárható. Hajrá szerdán az Országház előtt!

Érzéki csalódást inkább azok az események okoznak, amelyek nímandokhoz kötődnek. Szijjártó veri a tamtamot az ENSZ-ben a kisebbségi kérdésről, mintha számítana, amit mond, s mintha hiteles képviselője volna bárminek. Novák Katalin görkorival jelenik meg a volt iskolájában az USA-ban. Eeeez igen! Az iskolának természetesen presztízs, ha volt diákjából egy távoli ország köztársasági elnöke lesz. Nyilván nem fogják megkérdezni, milyen törvényeket írt alá. S azt sem, mit nem. Legutóbb például a térségünk, Közép- és Kelet-Európa elnökei közül egyedüliként egy magyarországnyi ukrán terület orosz annexióját elítélő nyilatkozatot nem sikerült aláírnia. De az egykori iskolában azt se kérdezi meg tőle senki, hogy mit tett a magzati szívhang abortusz előtti kötelező meghallgatása ellen. Mindez akkor és ott talán lényegtelen. A hangsúly a laza görkorcsolyára esett.

Mi azonban bedőlünk mindennek. Egy kis ország felől figyelve a világot az ENSZ mégsem akármi. AZ USA sem az. Figyeljük, hogy mit dumálnak a nyakunkra ültetettek a tengerentúlon, a parlamentben, Kötcsén, vagy Balatonalmádiban. Mintha változna bármi attól, ha meghívják-e Philipet a frakcióülésre is, vagy sem. Azon csámcsogunk, hogy figyu, most nem a G-s Merdzsóval jött, hanem egy limuzinnal. Mekkoraaaa! És persze tudjuk, ahhoz azért kell valamilyen tehetség, hogy minden előzmény, előzetes filmes tapasztalat nélkül hozzávágjanak valakihez 4,7 milliárdot egy Petőfi-mozira. Igaz, közben mi szívunk, mint a torkos borz, de egy nyilván nem giccses Petőfi-film jó, ha van. Elhisszük, hogy fontos. Kíváncsi vagyok, Petőfi papa szerb származása mekkora hangsúlyt kap a filmben, vagy akár egy sokat hivatkozott nemzeti megmondóember „higmagyar” minősítése.

Aztán könnyen elkap a lelkesedés bárkit akkor is, amikor a fiúknak végre kijön a lépés. Lehet kiszínezni. A németek, meg az angolok pedig lógathatják az orrukat. Kezdünk felzárkózni Európához. Aztán a Kecskemét lazán lenyomja 2:0-ra a milliárdokból felépített Ferencvárost, és azonnal láthatjuk, igazából hol tartunk. Eszünkbe jut Hofi kabaréja, hogy mennyit képesek dumálni itt arról, hogyan készülnek a labdarúgóink. Az edzésen még futnak is! Az senkit nem érdekel, mennyit edzett Hegedűs Csaba, vagy hogyan húzta fel magára az úszódresszét Gyarmati Andrea. Ők egyszerűen csak hozták az aranyakat.

A sajtó többnyire nagy hangon számol be a semmiről. A politikusok, a művészeknek kikiáltott celebek, a zéró teljesítménnyel előálló sportolók nem is tudom milyéről, meg persze a tehetségtelenségkutató műsorokról. Mi meg lessük tátott szájjal, hiszen minden erejükkel azon vannak – közpénzt, azaz a mi pénzünket nem kímélve –, hogy elhiggyük nekik, itt tényleg történik valami. Közben a csendes, igazi teljesítményt, amely soha nem hivalkodik, alig vesszük észre. Ahogy azt se, hogy nem az a valóság, amit valóságként tálalnak nekünk.

Aztán becsattan a neten egy halálhír és kijózanít. Szinte azonnal belátjuk, hogy filmet Huszárik Zoltán, Szabó István, Tar Béla, s a születésének 100. évfordulóján a hivatalos kultúrpolitika által agyonhallgatott Jancsó Miklós tudott/tud készíteni és nem a politikai konjunktúralovagok. Amikor elmegy egy barát, vagy egy tiszteletre méltó életutat maga mögött hagyó művész, vagy olyan valaki, aki egyszerre volt mindkettő, nos, olyankor rögtön látjuk, mi fontos, s mi nem az. A hordószónokok összemennek, a percemberek törpévé válnak, a jelentékenynek hazudott dolgok eljelentéktelenednek. Az emlékezet aztán kirostál mindent, ami lényegtelen. Csak azt őrzi meg, akinek/aminek a létezése valóban fontos volt. Tegnap elment Szakcsi Lakatos Béla. A legnagyobbak és a legjobbak közül való volt. Őt soha nem fogjuk elfelejteni.

Képek forrása: 444.hu / hvg.hu / hirstart.hu