Visszavonhatatlanul itt a nyár. Tombol a hőség, s ilyenkor a felszabadultság kétségtelen érzése mellett legtöbbször ott ólálkodik valami tragikum is.

Amikor 40 ºC-nak érzem a 34 ºC-t, mindig eszembe jutnak Kosztolányi sorai az Aranysárkány című regényből. Kikerestem. Azt megelőzően, hogy Novák tanár úr önkezével vetne véget az életének, ezt olvashatjuk: „A kocsiúton, pörkölt fák, kiloccsantott tökbelek, eltiport uborkahéjak közt nyargalt a nyár, egyre növelve tüzét, megölte azt, amit életre hívott, s fénye már sűrűn, sárgán csurgott alá, mint a genny.” A tökéletes mondat. Szóval tényleg visszavonhatatlanul itt a nyár és tombol a hőség.

Azt mondom, töltekezzünk egy kicsit! Aki ismer, tudja, az írás nekem életforma. Borzasztó nehéz vele leállnom, mert olyan, mintha elvennének tőlem valamit, ami nagyon kedves. Aztán ha leálltam vele, ugyanilyen nehéz visszaállnom rá. Az ember nem vált csak úgy életformát egyik napról a másikra. Most mégis, több okból is úgy érzem, szerencsésebb visszavonulnom a blogírás nyilvánossága elől. Hogy kisebb, vagy hosszabb időre, esetleg véglegesen, ezt egyelőre még nem tudom. Sok összetevős, bonyolult játszma. Szeretnék hinni abban, hogy mindazoknak, akik olvasták rendszeresen jelentkező bejegyzéseimet, a bennük felemlegetett hírek, események és jelenségek legtöbbször bosszantó jellege ellenére is találtak bennük örömöt, megfontolásra késztető összefüggéseket. S talán annak reményét, hogy akadnak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint ők.

Cseppet sem titkolt szándékom volt, hogy a magam szerény eszközeivel olvasóim szűkebb környezetében befolyást gyakoroljak a kritikai gondolkodás elevenen tartásán keresztül. Azt gondolom, nem rajtam múlt, hogy nem sikerült fordulatot létrehozni a magyar politikában. Félek, rövid időn belül a legszélesebb körben fogjuk tapasztalni ennek fájdalmas hiányát. A lelkiismeretem azonban legalább tiszta. E publicisztikákat a fekete lyukként mindent elnyelő világháló kijátszása céljából rendeztem kötetekbe annak érdekében, hogy Magyarország egy meglehetősen szomorú, olykor szégyenteljes időszakának legyen kézbe vehető lenyomata is. Hogy a második kötet óta keletkezett írásokat érdemes legyen megjelentetni egy harmadikban, ahhoz még szükség volna néhány hónapnyi anyagra. Azt azonban egyelőre nem látom, mit hoz az ősz.

Valahogy belefáradtam kicsit a meddő szélmalomharcba. Bátorítást, bíztatás persze kapok időről-időre, s ez rendkívül sokat jelent a számomra. Köszönet érte mindenkinek. Ami igazán elkeserít, az az ország helyzetének változatlansága, vagy inkább egyre mélyebbre süllyedése. Meglehet, én látom rosszul a dolgokat, s amit én szellemi elsivatagosodásnak gondolok, az igazából a szellem virágzása. Mondom, meglehet, de az biztos, hogy nem az én értékrendemből fakadó szellemé. Persze a küzdelmet feladni képtelen volnék. Nem vagyok képes egy monokróm világban megtalálni a helyem. Meggyőződésem, hogy pluralizmus nélkül nincs boldogság a világban. Csak hát kompetens, mást akaró, másképp gondolkodó, az önzésüket és hatalomvágyukat feladni képes politikai erők nélkül az egyénnek vajmi kevés lehetősége van. Pedig én beleadtam apait-anyait. A folytatás már nemcsak rajtam múlik. Szóval meglátjuk, mit hoz az ősz.

Addig pedig tekintsünk úgy erre a nyári időszakra, mint a feltöltődés áldott periódusára. Jönnek talán új élmények, új impulzusok, új emberek, új tapasztalatok, s új célok. Addig is, lehet-e felemelőbb annál, minthogy az ember biztosít magának egy hónapot, amikor csak a fiára összpontosít. Én legalábbis ezt tervezem, mert úgy tűnik – s milyen nehezen vesszük ezt észre a mindent felülíró nagy rohanásban – igény az éppen volna rá. S ha majd eljön a nagy elszámolás ideje, hiába bánkódunk, hogy visszavonhatatlanul elszalasztottuk a lehetőséget, s csalódás okoztunk annak, akit mindennél jobban szeretünk. Én nem szeretnék, s nem is fogok így visszaemlékezni.

A közélettől való távolság ugyanakkor talán segít néhány művészeti projekt megvalósításában is. Aki nem csinál ilyet, nem tudja, mennyire ellehetetleníti az alkotómunkát, ha nem képes az ember kicsit eltávolodni, visszavonulni a mindennapi rutin elől. Annyi minden akadályozott az utóbbi hónapokban egyebek mellett abban, hogy lezárjam a 2020-ban megjelent regényem második kötetét. Most talán pontot tehetek a végére. Születtek közben új regényötletek is. Ám ami jelen pillanatban a legjobban felvillanyoz, az egy zenei album elkészítése Németh Attila barátommal. Két dalt már fel is vettünk, s a nyár lehetővé teszi talán, hogy őszig elkészüljünk az egésszel. Munka tehát akad bőven, így most – a nyárra biztosan – elköszönök Blogger Bob követőitől, megköszönve eddigi, s reményeim szerint talán jövőbeni megtisztelő figyelmüket.

Képek forrása: tudomanyplaza.hu / artportal.hu / suliujsag.fazekas.hu/