Egészen felvillanyozott, amikor hírét vettem, hogy ma újra lesz miniszterelnöki interjú.
Úgy látszik, ahogy annyi más sorstársamban, bennem is működnek önsorsrontó ösztönök. Hiszen aligha remélhettem, hogy mérvadó információkhoz juthatok majd elsőkézből, a leghitelesebb forrásból. Abban sokkal inkább biztos lehettem, hogy Orbán szavai hallatán bosszankodni fogok, mi több, komoly indulatok vesznek majd erőt rajtam. Így is lett. A boss ezúttal sem hazudtolta meg önmagát.
A hiba persze egyértelműen bennem van. Pontosan tudom, ezeknek a péntek délelőtti szeánszoknak Nagy Katalin társaságában az egyetlen célja, hogy Orbán időről-időre ellejthesse a maga pávatáncát. Esetünkben ez körülbelül annyit tesz, hogy nagyobbnak, szebbnek, jobbnak és vonzóbbnak mutatja magát az adás hallgatói előtt, mint amilyen. Násztáncról van szó, hát intenzíven illegeti-billegeti magát a vele szimpatizáló választói tömegek előtt. Nem is volna ezzel különösebb baj így a választások előtt, ha nem közpénzen csinálná, meg persze, ha nem terhelné a népet mindeközben rengeteg valótlansággal.
Mert azt még megértem, hogy a Gyurcsány okozta traumától képtelen megszabadulni. Szerintem ezt persze maga okozza magának. Elég hülyén venné ki magát, ha csak úgy látványosan rettegne, szorongana, ráadásul permanensen. Kapóra jött neki Gyurcsány már ’89 környékén és azóta is. Alkalmas volt arra, hogy benne tárgyiasítsa valamennyi komplexusának forrását, s arra is, hogy már jóval azt megelőzően, hogy rátalált volna Sorosra és Brüsszelre, az indulatait őrá vetítse. Egy kevésbé szofisztikált megközelítésben azonban elég viccesnek tetszene, hogy több mint 11 év kormányzást követően, még 15 évvel a kiszivárogtatás után is az őszödi beszédbe kapaszkodik, ha az ellenzéket akarja lejáratni, ahogy az a mai rádióinterjúban is történt.
Azzal kérkedni azonban, hogy „visszaadtuk, amit ők elvettek”, egyrészt messze nem igaz, másrészt – még ha ezt a tételt egy gondolatkísérlet erejéig ideiglenesen el is fogadnánk – az Orbán által említett gyurcsányi kifosztás mérhetetlenül aránytalan azzal a károkozással, s főleg annak várható hosszú távú következményeivel szemben, amelyet Magyarországnak az utóbbi három kormányzati ciklusban kellett elszenvednie. De hát el kell fogadnunk, hogy e pénteki terápiás beszélgetéseknek éppen a frusztrációktól való megszabadulás érdekében történő kontrollálatlan mocskolódás biztosítása az egyik módszertani feltétele. Olyan, mint a különböző szabadasszociációs technikák, vagy egy automatikus írásmóddal készített pszichoanalitikus napló. Feldobnak valamit. Soros. Következő „kérdés”. Migráció. A harmadik. Brüsszel. Egy gyűrű mind fölött. Gyurcsány. Így megy ez. Négy szóval bármi kibeszélhető.
A valótlanságok körébe sorolom azt is, ami a nemzeti konzultációval összefüggésben hangzott el ma reggel a Kossuth-on. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Orbán komolyan veszi az ezekre az idióta kérdésekre adott válaszokat. Egy ilyen kérdezz-felelek még egy tehetségesnek indult politikus esetében is a pávatánc egyik – igaz látványos – lépése csupán. Gyertek, én meghallgatlak benneteket. A miniszterelnök pontosan tudja, hogy a kormányzás nem így működik. Nagy baj is volna, ha így működne. Szerintem még a válaszukat visszaküldők túlnyomó többsége sem hiszi el, hogy ezen keresztül hatással lehet a politikára. A szokásos, a kormány által elvárt válaszokat kikényszerítő kérdéssorral semmiféle valós választói igényt nem lehet megismerni. Éppen ezért súlyos, s mindenekfölött cinikus valótlanság azt állítani, hogy Orbán az egész ország álláspontját képviseli Brüsszelben. Az enyémet biztosan nem.
A rezsim kommunikációjában LMBTQ ügyben a tájékoztatás, vagy érzékenyítés továbbra is a „propaganda” kifejezéssel jelöltetik, hogy mindenki rettegve féltse a gyermekét. A Coviddal kapcsolatban, bár a környezetünkben egyre több helyen térnek vissza a korlátozások, a rendszeres munkahelyi és iskolai tesztelés, a kötelező maszkviselés, nálunk ettől nem kell tartani, mivel a gondjainkat – Orbán szerint – leginkább az oltás oldja meg. Bár az oltás felvétele szerintem is kiemelten fontos, a körítés csak duma. S ami a pápalátogatással kapcsolatos beszámolót illeti, nos, örömteli, hogy akadt egy pont, a család kérdése, amiben nagy volt az egyetértés. A jelenlévőket felsoroló kérdésből azonban kimaradt Semjén Zsolt, a válaszból pedig az Áder nevével fémjelzett hazai törekvés a környezettudatosságra. S arról sem esett szó – ez is a megtévesztés egy eszköze –, hogy a pápa jórészt a köztársasági elnökkel beszélgetett. Szóval, abban legalább továbbra is tökéletesen egyetértek magammal, hogy Orbán szavait nem nagyon érdemes készpénznek venni.
Végezetül egy asszociáció tőlem is. Egyre többet motoszkálnak bennem a jelenlegi rezsim, és az Orbán által fiatal korában zsigerileg gyűlöl Kádár-rendszer közti sűrűsödő párhuzamok. Média monopólium, teljes foglalkoztatásra való törekvés, szembefordulás a liberális demokráciákkal, ekinttélyelvű vezetés stb. Szóval, eltekintve az oligarcháktól, ez a kettő kezd egyre jobban hasonlítani egymásra. Persze – talán kevésbé látványosan ugyan – az oligarchák kiváltságos szerepét kioszthatnánk néhány hajdani párttitkárra, téeszelnökre, gyárigazgatóra. Így azán már megsem lepődtem azon, hogy Orbán egyik mondata a reggeli interjúból – „csak abból élhetünk meg, amiért megdolgozunk” – felidézte bennem Kádár egy legendás mondatát egy 1980-as angyalföldi munkásgyűlésről: „… csak az oszthatjuk el, amit megtermeltünk.” Hiába, no, kísértet járja be Magyarországot.
Képek forrása: nlc.hu / debreceninap.hu / 444.hu / infovilag.hu
