Illegetem-billegetem magam a tükör előtt. Az ember soha nem lehet elégedett önmagával.

No, de azért a miniszterelnök elvárásainak se szeretnék megfelelni. A legkevésbé sem. Szerinem ő maga sem. Ha a pénteki ömlengés el is maradt a Kossuth Rádión, Orbán agymenéséről mégsem kellett teljesen lemondani. A rajongókat kárpótolta a Nemzeti Sportban közzétett nagyinterjú. Tudja a fene, néha már-már némi együttérzés vesz erőt rajtam, amikor azt látom, hogy Magyarország miniszterelnöke szinte hétről-hétre egyre gyengébben teljesít. Eszemben sincs magasztalni a korábbi teljesítményét. Ám ahogy ő mondta Gyurcsányról annak idején, hogy tudniillik oda kell rá figyelni, úgy a Soros- és migráns kampányt megelőzően mégiscsak volt jelentősége figyelemmel kísérni azt, amit csinál. Ma már sajnos alig.

Az intellektuális figyelemre mára teljesen érdemtelenné vált. Még ha szeretném is, egyetlen szavát sem lehet komolyan venni. Belecsúszott egy olyan mitikus-szimbolikus narratívába, amelynek a politika színpadán az ég egy adta világon semmi jelentősége nincs. Se az új terminológiája (illiberális), se a Brüsszel ellen folytatott eposzi méretű, permanens, magányos harca nem bír fikarcnyi jelentőséggel sem. Mert észrevétlenül maga mögött hagyott minden gyakorlatiasságot. Oka éppenséggel lehetett rá, hiszen amiről megszakítás nélkül hablatyol, az egyszerűen nem működik. Röhögni épp csak azért nem röhögnek rajta, mert az európai diplomáciai tradíció keretei között miniszterelnökökön nem szokás röhögni.

Persze nehéz lehet úgy önkontrollt gyakorolni, ha az ember a közvetlen környezetétől folyamatosan azt a visszajelzést kapja, hogy nincs baj, főnök, jól csinálod. A többiek a hülyék. Ha egy héten csak egyszer szólna neki valaki, hogy a dolgokat nemcsak a saját narratívája felől lehet értelmezni, talán előbbre tartanánk. Elképzelem, ahogy este, mielőtt álomra hajtja a fejét, belelapoz egy Berzsenyi kötetbe. Egy nemzeti miniszterelnöktől ez így illő. Csendesen, ima szerűen mormolja magában: „Romlásnak indult hajdan erős magyar! / Nem látod, Árpád vére miként fajul? / Nem látod a bosszús egeknek / Ostorait nyomorult hazádon?”. Vajon képes-e még elgondolkodni a hasonló sorokon? Vagy már egyszerűen képtelen megérteni ezt is?

„De hát épp erről pofázok álló nap – talán ezt dünnyögi mérsékelt elégedettséggel, ugyanakkor bosszankodva is. – A férfias erényekről. Azokról, amelyeknek ma nincs becsülete. Itt vagyok például én…” Ám ekkor – az álomszerű folytatás helyett – vad víziók rohannak meg. Egy tökéletes férfitestet látok Orbán arcélével és gondolkodásával, Milák vállával, Szilágyi reflexeivel, Lőrincz erejével. Tessék. Kész az ideál. Bámuljon a világ a magyar virtuson. Legyen csak kötelező a testnevelés az egyetemeken is. Le van szarva, hogy oda azért felnőtt, teszem azt, választójoggal rendelkező állampolgárok járnak. Le van szarva, hogy így a szakmai órákra fordítható időkeret is csordul. Benyelte a közoktatás is. Azért Írjuk csak elő nekik is. Ettől majd tutira több érmet nyerünk a következő olimpián.

Pörög bennem tovább a gyökeret vert eszme. Kötelező testnevelést a parlamentbe is! Különös tekintettet a szavazógomb nyomó izmok fejlesztésére, amelyek akár a szabad akaratot is kiiktatni képes módon teszik a dolgukat. Látom, ahogy kerékpározás népszerűsítésének géniusza, Révész Máriusz, egy kocsányos tölgy alatt rágódik a lovasnemzetet álmodó Hende Csaba nyerge alatt puhított húson. Felette Németh Szilárd húz el egy Grippenen lovagolva, s hátrafelé nyilazva igyekszik feltartani az őt F-35B-n üldöző Soros Györgyöt. Mindeközben Semjén éppen azt próbálja megérteni, miért nyújtanak felé kellemetlen testszagot árasztó férfiak egy rozsdás-véres tőrt, meg egy vérrel félig teli kupát, valami vérszerződést emlegetve.

A férfi idolok e sorából végül kirajzolódik bennem néhány rosszemlékű szobor emléke. A legerősebb kontúrokkal talán Arno Breker La Force című alkotása 1939-ből. Most aztán lehet hőzöngeni, hogy miért kell belemagyarázni egy miniszterelnöki interjúba oda nem illő dolgokat. Holott nincs mese, ez az eszmény. A góré erről beszél. Sport, pocak nélküli katonák, erő. A hőzöngőkkel szemben én csak azt kérdezem halkan, meddig lehet ezt bagatellizálni? Meddig lehet minderre lazán legyinteni?

Képek forrása: midras.net / kozterpek.hu / wikiart.org / civilhetes.net