Vannak foglalkozások, amelyeket a legtöbben irigykedve néznek.
Ha lehet, a munka legyen könnyű, szórakoztató, s rengeteget lehessen vele keresni. Igazából senkit nem érdekel, hogy ilyen foglalkozás nagy valószínűséggel sehol nem létezik, még az álmok világában sem. Mégis, olyan jó elképzelni, hogy az ember egész nap sütteti a hasát valamelyik tengerparton, s az az egyetlen feladata, hogy napbarnította, bikinis lányok gyűrűjében, álló nap különböző koktélokat szürcsölgessen, azok minőségbiztosítása érdekében, felelősségteljes tevékenységének gyümölcseként pedig havi rendszerességgel, hétköznapi halandó számára elképzelhetetlenül nagy összeggel gyarapodik a számlája.
Az ilyen munkakörök azért lehetnek olyan vonzóak, mert másik végletnek ott vannak azok az álláslehetőségek, amelyek kegyetlenül kemény munkával járnak, akár még veszélyesek is, ráadásul keveset fizetnek értük. Egyik meghatározó filmélményem A félelem bére című filmdráma Yves Montand-nal a főszerepben. A történet szerint folyékony nitroglicerinnel telepakolt teherautóval kellett úttalan utakon eljutni egy lángoló olajfúró toronyhoz. Na, az például olyan munka, amelyet semmi pénzért nem vállalnék, fizessenek érte bármennyit is.
Vannak azonban a fantázia világán innen is igazán veszélyes, embert próbáló munkák. Kétségtelenül egyike ezeknek az előkóstolás. Főleg a hatalmasságok körében divat a rettegés. Nyilván, a kockázata is ebben a körben a legnagyobb annak, hogy valakit mérgezés útján segítenek át a másvilágra. Ehhez még csak közutálatnak sem kell örvendeni. Elég, ha olyan hatalmi játszmákba bonyolódik valaki, ahol az ellenérdekelt félnek nem sokat számít egy ember élete, ha a céljai eléréséről van szó. A történelem rengeteg példával szolgál arra, hogy egy uralkodót az ebédjébe, vagy a vacsorájába kevert adalékanyaggal segítettek át a másvilágra. A rómaiak körében kifejezetten bevett gyakorlattá vált a hatalomváltás kikényszerítésének ez a módja.
A színházi kultúra tönkretételével szemben éppen annak felvirágoztatásával vált ismertté I. Jakab angol király. Az első Stuart uralkodó annyira rettegett a mérgezéstől, hogy mániákusan kereste a mérgek ellenszerét, egyebek között a porított narválagyarban. Kísérletező kedvének a szolgái itták meg a levét, mivel szándékos megmérgezésüket követően elég egyszerűnek bizonyult belátni, hogy még a komoly reményekre feljogosító, ellenméregként használt porított narválagyar se jó mindenre.
Rettegőkből aztán jutott jócskán a felvilágosult 20. századra is. A leghíresebb közülük talán Adolf Hitler volt, aki előkóstoló nőket állított csatasorba a mérgező ármánykodások ellen. A hölgyek elfogyasztották a napi menüt, aztán a vezér emberei egy órán keresztül figyelték őket, hogy jelentkezik-e rajtuk bármilyen tünet. A sors iróniája, hogy egyikük, bizonyos Margot Wölk, 2012-ben, azaz 95 éves korában látta elérkezettnek az időt arra, hogy beszámoljon életének erről a szörnyű időszakáról.
Nicolae Ceaușescu, amerikai elnökök és még sokan mások gyarapítják az előkóstolókat alkalmazók sorát. Talán az irigység állhat a dolog hátterében, de a napokban a hazai média is felkapta, hogy bizony a mi miniszterelnökünknek is van előkóstolója. Nehogy már neki ne legyen! A hír persze kacsának bizonyult. Orbán környezetében ugyanis előkóstolók helyett a TEK élelmiszerbiztonsági szakemberei gondoskodnak a haza első emberének megnyugtató, szigorúan ellenőrzött körülmények között történő étkeztetéséről. Hiába, no, civilizált világban élünk.
Képek forrása: hajosutak.com / cornandsoda.com / hww.ca / georgeherald.com
