Blogger Bob

Aki semmit nem tanult a XX. századból

Demeter Szilárd

2020. november 29. - Blogger Bob

Demeter Szilárd filozófiában edzett, pallérozott elme.

Annyira jólesne ezzel indítanom ezt a gondolatmenetet, mivel ebben az esetben volna értelme komolyan átgondolni az origo.hu-n megjelent – s azóta visszavont – írását, aztán érvekkel szállni szembe vele. Ő azonban éppen az említett publicisztikájával bizonyította be végleg azt, amit persze minden eddigi megnyilvánulásából sejteni lehetett: se nem pallérozott, se nem elme. A filozófiában való edzettségét pedig felejtsük is el. Sajnos ahhoz még egy diploma is kevés.

demeter_pim.jpgÍgy aztán marad a nyers indulat. Már az is felmerült bennem, hogy az erodálódóban lévő szűkebb Fidesz holdudvarban – épp az imént olvastam Szájer lemondásának hírét – generációváltás előtt állunk, s Demeter esetleg a házelnöki posztot nézte ki magának a nagy politikai black friday keretében. Abból az irányból szokott ugyanis ennyire tömény és agresszív gyűlöletcunami szétáradni a világba.

Mivel se áldozatot, se pofozógépet nem kívánnék csinálni a PIM vezetőjéből – rengetegen reagáltak már elítélően az írására, s nyilván nem volt véletlen annak visszavonása sem –, így azt, amit leírt, legszívesebben elengedném a fenébe. Őszintén, nincs mit mondanom egy olyan okfejtésről, amely az Übermensch fogalmát a náci narratíva, s nem Nietzsche felől olvassa. Persze nyilván ennek is megvan a maga oka. Abban valószínűleg jártasabb, mint a tisztán etikai, nietzschei beszédmódban. Ahol őt nagyra tartják, ott vélhetően legtöbben azt a nyelvet beszélik.

origo_404.jpgEgy pitbullból lehet kedves, családbarát kutyát nevelni. El is lehet azonban vadítani. Ilyenkor aztán mindenki retteg tőle és utálja. A háborús metaforákban harsogó óbégatás harcikutyákat nevel. A szelíd és átgondolt érvelések aligha érik el az így tartottak ingerküszöbét. Ezért csak az acsarkodás, a hörgés, a felhúzott fogíny és a fröcsögő nyál biztosítja azt a figyelmet, amelyre a Bayer Zsolt köpönyegéből előbújt Demeter-félék annyira áhítoznak.
Ám aki csak kicsit is ért hozzá, tudja, igazán soha nem az a felelős, aki próbál az ilyen normáknak megfelelni. Őket legfeljebb szánalmasnak nevezhetjük. A minap a Liverpool edzője, Jürgen Klopp köszönte meg cinikusan egyik játékosa térdszalag-sérülését egy tévétársaság riporterének, mivel szerinte a média által erőltetett fél 1-es kezdés hozzájárult ahhoz. A riporter persze visszakérdezett, neki köszöni-e mindezt az edző. Klopp így válaszolt: Nem személy szerint neked, hanem akiknek dolgozol. Valahogy így vagyok Demeterrel is.

orbanek.jpgHa Orbán pitbulljai liberárjákat és gázkamrákat emlegetnek, akkor Orbán dolga megfékezni őket. Persze csak abban az esetben, ha egyébként elítéli az ilyen megnyilvánulásokat. Demeter a magyar kultúra finanszírozásában kiemelten fontos szerepet játszó PIM vezetője. A Nyugatot kis zsidó lapocskának tartó Takaró Mihály a közoktatás megújításán szorgoskodik. Kövér időnként a jó ég tudja, mit mond, vagy mit csinál. A miniszterelnök libernyákokról szónokolva próbálja vezetni az országot. Hosszan lehetne sorolni a gyűlöletbeszéd sajnálatos módon NER-kompatibilis ikonjainak nevét. Orbán óriási hibát követett el azzal, hogy helyzetbe hozta az ilyen alakokat. Az egyik legnagyobb hibája azonban az lehet, ha Demeter hétfőn délelőtt még mindig a helyén ücsörög.

Képek forrása: hvg.hu / origo.hu / hang.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr3016306644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása