Jelentem, Kásler Miklós ezúttal a szívemből beszélt. Méghozzá több szempontból is.
Kicsit értetlenül is állok a dolog előtt, hiszen a pozícióban lévő politikusok szavait mindig kritikus szemmel olvasom, szólaljanak meg akármelyik oldalon. Még mielőtt erre bárki felkapná a fejét, had’ tegyem hozzá, hogy ez természetesen különösen érvényes a végrehajtó hatalom aktuális képviselőire. Fájdalom azonban, amióta ez a blog létezik, túl nagy változatosságról ebben a tekintetben nem beszélhetünk.
Az EMMI feje fogta magát és megnyilvánult vasalódeszka ügyben. Karakán módon állást foglalt egy olyan kérdésben, amely a kompetenciájába tartozik. Mert ugye, ha tetszik, ha nem, a közoktatás egy része mind a mai napig az általa vezetett minisztérium hatáskörében van. Ahogy az újabban egyre több baklövést elkövető, a helyi irányításért felelős tankerületek vezetői is. Makótól Szombathelyig áll a bál, jelezve, hogy a szervilizmus nagyon nem pálya.
Visszatérve Kásler örökérvényű megszólalásainak legújabbikához, egy interjúban a miniszter ím ígyen szólt: „Én úgy gondolom, hogy a szárazföldi tengerész típusos esete fordult elő. Nyilván a testnevelő tanárt a jó szándék, a kreativitás vezette, de ilyen estetekben érdemes azért a veszélyérzettel is összehangolni az eseménysort.” – az idézetet, remélhetőleg pontosan, az Indexből vettem át.
„A szárazföldi tengerész típusos esete.” Micsoda plasztikus kép! Lehet-e ennél pontosabban kifejezni egy testnevelőtanár többszörösen hátrányos helyzetét? Mert milyen is egy szárazföldi tengerész? Olyan, mint a partra vetett hal. Akit kimozdítottak a maga természetes közegéből. Aki egy számára életidegen létformában kénytelen vergődni. Nem elég, hogy a mindennapos testnevelés lázálmával belehajszolták egy megfelelő infrastruktúra nélküli működésbe – Makón persze ez nem feltétlenül van így –, erre tavasszal, ennek az átkozott járványnak a következményeként, a nyakába zúdult a távolléti oktatás. Ugyan hogy csináltathatná meg ilyen körülmények között az elvárt cooper tesztet a kölykökkel?
Hogy mégse legyen ennyire jó fej, még hozzáteszi, hogy „ilyen estetekben érdemes azért a veszélyérzettel is összehangolni az eseménysort.” Belátom, ez már nem olyan költői megfogalmazás, hogy magáért a poétikai megformáltságért is lelkesednünk kellene. A tanár úr tréfás videóján tényleg nyöszörgött a vasalódeszka a súly alatt. Ám azért, ha egy gyerek seprűvel a lába között kiugrik az ablakon, mert azt hiszi, hogy az egy Nimbus 2000, én nem Rowling anyut tenném felelőssé.
Mégis, fogadjuk el, egy ilyen vasalódeszkás, úszós mutatvány tényleg hordozhat magában némi veszélyt. Éppen ezért igen, igaza van miniszter úr! Az ember a rábízottak előtti megnyilvánulásait hangolja csak össze a tudom is én milyen eseménysorral. Mondjuk, ha helyesnek tartom a lakósság minél nagyobb mértékű átoltottságát, akkor ne hivatkozzak a megelőzés kapcsán a tízparancsolatra. Ha szavakban elítélem a kirekesztés minden formáját, akkor ne keltsek indulatokat a miénktől eltérő kultúrákkal és vallásokkal szemben. Ha segíteni akarom a határon túli magyarokat, akkor a kiélezés helyett igyekezzem tompítani a politikai feszültséget azokkal az országokkal, amelynek e magyarok az állampolgárai. Ha gazdasági támogatást remélek egy közösségtől, amelynek tagja vagyok, akkor ne kérdőjelezzem meg, s tapossam lábbal annak a közösségnek az értékrendjét. Szóval, igen, miniszter úr, „ilyen estetekben érdemes azért a veszélyérzettel is összehangolni az eseménysort.”
Képek forrása: magyarhang.org / minuszos.hu / moly.hu / klubradio.hu
