A hála nem tartozik a tipikus emberi gesztusok közé. Én most mégis szeretném gyakorolni, méghozzá Szijjártó Péter felé.
Hálás vagyok neki, amiért szélesítette a látókörömet azzal, hogy megajándékozott egy vitathatatlan alapvetéssel. S bár erősen szkeptikus vagyok minden látszólagos bizonyossággal szemben, bennem is ott bujkál az igény, hogy biztos igazodási pontok között irányíthassam életem hajóját.
Márpedig Szijjártó axiómája ilyen. Mit volt mit tenni, szikrás gyémánt-betűkkel véstem az elmémbe, hogy örökre kitörölhetetlen maradjon:
„… az űr Magyarország határain kívül található”.
Tudom, nem illő a szövegkörnyezetből kiragadni egy mondatot. Esetünkben azonban ez talán mégis megbocsátható. Az idézett veretes bölcsesség ugyanis minden kétséget kizáróan önmagában is képes megállni a helyét.
Csak hát az az átkozott szkepszis – úgy tűnik – kiirthatatlanul az életem részévé vált. Egy korábbi posztban már hivatkoztam arra a Nietzsche-től származó gondolatra, amely szerint nincsenek tények, csak interpretációk. Most azonban napok óta itt állok Szijjártó axiómájának lefegyverző, s egyben letaglózó hatása alatt, amely ugye egyrészt az axiómák természetéből adódóan nem szorul semmiféle bizonyításra, másrészt épp ebből adódóan kérdőjelezi meg a korábban megkérdőjelezhetetlennek tetsző Nietzsche-i igazságot. Így aztán aligha tehetek mást, minthogy vagy elkerülhetetlenül lemondok a német filozófus évtizedek óta tartó jelenlétéről a gondolkodásomban, vagy nincs mese, valahogy összhangba kell hoznom filozófiáját a külgazdasági és külügyminiszter prófétai útmutatásaival. A kinyilatkoztató Szijjártó mint Zarathustra. Komoly szellemi erőfeszítést követelő gondolatkísérlet.
Az űr Magyarország határain kívül található. Tekintsük tehát továbbra is ténynek ezt a veretes gondolatot. Bármennyire paradoxnak tetszik is ugyanakkor, fűzzünk hozzá értelmezést. Szijjártó tézise így egyszerre tekinthető ténynek és értelmezésnek. Nietzsche feltehetően nem örülne egy ilyen megközelítésnek, mivel ő ennél sokkal radikálisabban gondolkodott, de ez legyen az ő baja. A külügyminiszter kinyilatkoztatása épp így válik lenyűgözővé és megtermékenyítő erejűvé.
Az idézett mondatban jól érzékelhetően áll egymással szemben a határolt és a határolatlan. Amennyiben ezt komolyan vesszük, segít megérteni egész külpolitikánkat. Azt, ahogy mindentől elkülönülni, mindennel szembe helyezkedni igyekszünk. Sokáig nem értettem ezt az egészet. Miért kell nekünk az Unión belül külön utakat járni? Magyarország azonban – most már belátom – úgy része az Eu-nak és a világegyetemnek, hogy nem része annak. Az űr határainkon kívül található. E képes beszéddel analóg módon azt mondhatjuk, az Unió Magyarország határain kívül található.
Mit nekünk Einstein? Mit nekünk, hogy a világűr törvényei nem ismernek határokat? Mit nekünk, hogy ezek a törvények relativizálják a mi univerzálisnak tekintett politikai, jogi, etikai és nemzeti megfontolásainkat? Az űr Magyarország határain kívül található! Fel a fejjel! Ne engedjük, hogy erőt vegyen rajtunk a magány érzéséből fakadó melankólia. Akadémiákat, stadionokat lehet építeni köz- és magánpénzből a határainkon túl is. Már szinte látom, ahogy akadémistáink megtáltosodnak a Mars egy műfüves pályáján. A gravitáció ott harmada a földiének. Végre suhanni fognak könnyű lábaikon. A sípot pedig Mork, egy úr az űrből fújja majd.
Csak ne tolakodna elém egy másik Nietzshe idézet:
„Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék.”
Képek forrása: egriugyek.hu / origo.hu / blikk.hu / civilhetes.net
