Süti épp valami repdeső bogár után vetette magát a hazaúton.

A póráz megfeszült, ő pedig vakkantott egyet. Nem dühödten, mint aki ölni készül, hanem inkább olyan kivagyi módon. Gyere bakker, majd én megmutatom neked. Na, ki a király, he, ki a király? A tacskók természetéhez tartozik általában ez a fene nagy bátorság mindaddig, amíg valami nagyobb nem jön velük szembe. Süti azonban szálkásszőrű, s mint ilyen, valóban rettenthetetlen. Így aztán jobban is tette az a zümmögő szárnyas, hogy pórázhossznál nem merészkedett közelebb.

A szemközti erkélyen szépkorúak vitatkoztak. 12 óra bőven elmúlt. Azok közé az idősebb honfitársak közé tartozhatnak, akik hallgatnak az értelmes szóra és otthon maradnak. A húsvéti bevásárlást vagy a hozzátartozók intézték, vagy a délelőttre szabott időben tették túl magukat rajta. Akár így, akár úgy, most kint ültek az áprilisi káprázatban, s az erkélyüket elválasztó rácson keresztül folytattak némileg feszült diskurzust.

Egyikőjük határozott hangon amellett érvelt, hogy azért az mégiscsak disznóság, ami a fővárosi idősotthonokban történik. Miféle „szakmai” érvek szólhatnak amellett, hogy indokolatlan a betegek tesztelése, amikor egyik intézményből a másikba küldik őket? A rács túloldaláról azonnal érkezik a riposzt. Nehogy már Karácsonyék ezekért is a Viktort hibáztassák. Kis magyar parlament. Nézem a ház viseletes vakolatát. Arra gondolok, ha lakógyűlésen arról kellene szavazni, a felújítás során milyen színt kapjon a homlokzat, vajon volna-olyan szín a palettán, amelyben meg tudnának egyezni? Aligha. Igazi háború ez, operatív törzzsel, akciótervekkel a hétköznapokban is, meg egyre mélyülő árkokkal.

Otthon az első mozdulat szinte mindig a laptop fedelének felnyitása. Függőség ez is. Olvasom a híreket. 3000 milliárd forintot önt a költségvetésbe a jegybank. Irdatlan pénz. A GDP kb. 6 százaléka. S amit Matolcsy remél, az 2-3 százalék közötti növekedés az idén is. Nesze neked recesszió. Közben azonban – tolakodnak elém a további írások – ismert magyar közgazdászok vélik úgy, hogy határozottabb gazdasági lépésekre van szükség. Online petíciójukat már közel kétszázan írták alá.

Elolvassák-e, meghallgatják-e őket? Vagy pusztán azért, mert más összefüggések felől szemlélik a dolgokat, a kutya sem törődik a véleményükkel? Csak két passzus: akár az államháztartás hiányának növekedését is érdemes vállalni, az önkormányzatokat pedig támogatni kell, hogy helyben tudjanak segíteni. Más racionalitás vezeti ezeket a megfontolásokat, mint a kormányzati. Nézőpontok csapnak össze. Háború ez is. A tét szinte felfoghatatlan, s hogy kinek van igaza azt majd utólag, a saját bőrünkön fogjuk – jól, rosszul – megtapasztalni.

Mindez Húsvét ünnepe előtt. S ekkor felcsendül fülemben Babits Húsvét előttje.

„Testvérek, ha túl leszünk, / sohse nézünk hátra! / Ki a bűnös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot: / egyik rész a munkára, / másik temetésre: / adjon Isten bort, búzát, / bort a feledésre!”

Hogy tudunk-e majd felejteni, azt ma még senki nem tudja. A felejtésről azonban nincsenek jó tapasztalataink. Ám ma, a Magyar Költészet Napján emlékezni, felidézni talán érdemes mennyi gyönyörűséggel ajándékozott meg bennünket ez a költészet. Lehet legyinteni arra, hogy

„Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel / Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel: / Óriás szúnyognak képzelné valaki, / Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.”

Lehet lesajnálni, haszontalannak, tök feleslegesnek minősíteni, ha valaki így mondja ki a naplementét:

„Mint kiűzött király országa széléről, / Visszapillant a nap a föld pereméről, / Visszanéz még egyszer / Mérges tekintettel, / S mire elér a szeme a túlsó határra, / Leesik fejéről véres koronája.” Lehet szerelmet vallani úgy is, hogy bejössz nekem, meg így is: „Visz a vonat, megyek utánad, / talán ma még meg is talállak, / talán kihűl e lángoló arc, / talán csendesen meg is szólalsz: // Csobog a langyos víz, fürödj meg! / Íme a kendő, törülközz meg! / Sül a hús, enyhítse étvágyad! / Ahol én fekszem, az az ágyad.”

Aki érti ezeket a szavakat, aki ezekből tanul meg gondolkodni, embernek lenni, soha nem fog belegázolni mások méltóságába, soha nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy segítsen a rászorulókon, soha nem fog meggyűlölni senkit, csak azért, mert az másképp látja a világot, mint ő.

Képek forrása:  mult-kor.hu / mek.oszk.hu / librarius.hu / litera.hu / jokaiszinhaz.hu