Dőlnek a statisztikai adatok a legkülönfélébb dolgokról. Ebben aztán az a szép, hogy mindenki úgy értelmezi őket, ahogy akarja.

Az egyre jobban és jobban teljesítő Magyarország például a 2018-as 2,2 %-os államháztartási hiánnyal a kormánysajtó szerint egészen jó eredményt produkált.

Igaz, hogy az uniós átlag 0,6 %. Ez ugye a mi hiányunknak a harmadát se éri el. Igaz az is, hogy a tagállamok fele nem produkált hiányt. Németország és Hollandia 1,5 %-os, Luxemburg és Málta még ennél is nagyobb, 2 %-os többlettel zárta az évet. S hogy ne legyünk igazságtalanok és ne hasonlítsuk a mi adatainkat a nálunk fejlettebb országokéhoz, érdemes megjegyezni, hogy a sokak által lesajnált Bulgária is 2 %-nál nagyobb szufficitet ért el. Mi e mutató tekintetében is a sor végén kullogunk, az 5. leggyengébb mutatóval.

Szóval lehet takarékosan bánni az állami kiadásokkal. Tudtommal állami intézmények mínuszos költségvetési tervezetet be sem adhatnak a fenntartójuknak. Ígéretekkel azonban már eddig is tele volt a padlás. Az a fránya hiány csak nem akar eltűnni. Pedig akit lehet, már kirúgtak munkahelyéről a költségvetési intézményeknél. Jellemző metódus a béremelésre a kedvezmények és kiegészítések megvonása mellett, hogy az állam forrást nem biztosít, tehát gazdálkodd ki, ahogy tudod! Ahol lehet, már emelték a munkaidőt. Amennyi plusz terhet csak el lehet képzelni, már a maradék emberállomány nyakába sózták a közszférában. Ahol lehet, az állami forrásból történő fejlesztéseket, beszerzéseket már régen leállították. Azokon a területeken, ahol nincs eu-s forrás, málló vakolat, elavult számítógéppark, fáradt emberek, egyáltalán, valami mély szomorúság uralkodik. Valahogy mégse akar menni ez a dolog.

Szavakban jók vagyunk. Remekül el tudunk adni bármit. Most éppen azt, hogy csökken a hiány. Igen, tény, hogy csökken. De miért ülünk még mindig szégyenpadon? Miért kell annak örülni, ami nem örömteli? Miért kell folyamatosan kozmetikázni a dolgokat? Miért kell annak örülni, hogy 2019 végére tarthatónak tűnik az 1,8 %-os hiánycél? Azzal a rangsornak ugyanúgy a végén kullogunk. Az várhatóan továbbra is nagyságrendileg az uniós átlag háromszorosa körül mozog majd.

És mindenütt ugyanez a szómágia működik. A kormány elképesztő energiákat mozgósít a gyerekvállalási kedv növelése érdekében. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, ez sem fog működni. Én nem tudom, ki hogy van vele, engem az inkább akadályozni szokott, ha kívülről ösztönöznek valamire. Ha nincs bennem belső késztetés és egyre csak noszogatnak, befeszülök, dacossá válok, és csak azért se teszem, amit elvárnak.

Most is valami ehhez hasonló érzés feszül bennem. Hiába jelennek meg egyértelmű adatok arról, hogy fogyunk. 2019 első két hónapjában érzékelhetően kevesebb gyerek született és többen haltak meg, mint az előző év hasonló időszakában. Ahogy nő ez az olló, úgy fogy a magyar. Komolyan elhiszi valaki, hogy a gyerekvállalási kedvet növelni lehet a lakáshoz jutás támogatásával? Mikor működött ez? Szerintem hasonló program soha, sehol nem vezetett eredményre. Egyszerűen belátható, hogy a lakhatás minősége és a gyerekszám fordítottan arányos. A legszerényebb körülmények között élők körében a legnagyobb a gyerekszám.

Azzal, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak, aztán elszámoltatnak, hogy eleget tettem-e a vállalásaimnak, olyan helyzetet teremtenek, mintha egy pornófilmben kellene teljesíteni pénzért. Azt gondolom, ez mind az ésszerűséggel, mind a jó erkölccsel ellentétes. Én azon az állásponton vagyok, hogy egyetlen gyerek se szülessen meg azért, mert kell. És meggyőződésem, hogy nem is fog ilyen gyermek a világra jönni.

Egy forgatáson a színfalak mögött legalább van profi kisegítő személyzet, aki hozzásegít ahhoz, hogy a jelenet férfi szereplője már eleve nagy tehetséggel jelenjen meg a szobában. Az egyre fogyó idő sürgetése azonban nemcsak vágylohasztó, de egyenesen stresszes helyzetet teremt. Az egész olyan, mintha Orbán Viktor leselkedne be a hálószoba ablakán. Úgy, mint azon a máig értelmezhetetlen, spontán, a házon belülről készült felvételen, amikor megérkezett a virágcsokrával Törőcsik Marihoz. Máig nem értem, miért kellett a művésznőt ilyen helyzetbe hozni.

Gyermekvállalási kedv itt szerintem csak akkor lesz, ha Magyarország újra jó hely lesz. Ha nem halálosan kiszipolyozott emberek zuhannak esténként egymás mellé az ágyba. Ha elhiszik, hogy normális körülmények között fel tudják nevelni a születendő gyermeküket. Ha megfelelő oktatás áll a rendelkezésükre, amely megfelelő elhelyezkedési lehetőséget biztosít majd a számukra a boldogsághoz. Ha nem elmenni lesz kedve innen az embereknek, hanem fordítva, ideköltözni, magyaroknak és nem magyaroknak. Ideköltözni, mert ez egy élhető ország.

Apropó, számolt valaki azzal, milyen összefüggés van az itthon csökkenő gyerekszám és a hazájukat elhagyó magyarok százezreinek külföldön született gyerekei között? Ha azok a gyerekek itt születnek meg, talán nem is volna ennyire lehangoló a kép. Szóval, nem a csoktól lesz itt gyermekvállalási kedv, hanem attól, ha lesz ebben az országban harmónia. Mert jelenleg nincs. Egy a saját nagyszerűségébe részegült politika csak akadálya lehet minden természetes folyamatnak. Ilyen körülmények között pedig hiába agyalnak itt az okosok, nem fog változni semmi.

Képek forrása: vg.hu / lokal.hu / 444.hu / promenad.hu