Nem tudom, ismeri-e Semjén Zsolt Clint Eastwood ikonikus filmjét, a Halálhágót. Ebben az Oscar- és Golden Globe-díjas rendező egy megzabolázhatatlannak tetsző szakasz kiképzőtisztjét, Tom Highway őrmestert alakítja.

A film fordulópontját képező jelenetben a katonák pimaszul fordulnak szembe vele, mert végre újra maguk között tudhatják a Svéd becenévre keresztelt izomkolosszust, Johansont. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy bárki kitalálja, Highway oly könnyedén vitte földre a monstrumot, hogy azt maga Chuck Norris se csinálhatta volna jobban. Persze, csak ha nem ő volna Chuck Norris.

Ki tudja, talán ez a jelenet járhatott a miniszterelnök-helyettes eszében, amikor tőle szokatlan határozottsággal odamorrant a svéd társadalombiztosítási miniszterre. Igen, nekik olyan is van. Külön minisztérium e fontos területnek. Nálunk a társadalombiztosítási ügyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma viszi. Az egészségügy mellett. Meg az oktatás mellett. Meg a kulturális ügyek mellett. Meg a sport mellett. Meg a jó ég tudja, még mi minden mellett. Ezek a struktúrák mindig pontosan jelzik, hogy egy kormányzat mekkora jelentőséget tulajdonít a végrehajtó hatalom gyakorlása során bizonyos problémaköröknek. A svédeknél külön minisztérium, nálunk meg beszuszakolva egy áttekinthetetlen masszába. Akár aggódhatnánk is, ha nem felügyelné ezt az egészet Kásler úr olykor misztikus belátásokra képes tekintete.

De ne kalandozzunk el. Semjén Zsolt Highway őrmester attrakcióján felbuzdulva, magát Clint Eastwood, míg a törékeny svéd minisztert, a nagydarab Johanson szerepébe képzelhette. Aztán komoly férfiúi, mi több, államférfiúi bátorságról tanúságot téve nekirontott Annika Strandhällnak. Abban a közegben, amelyben Semjén mozog, aligha megszokott a vélemények kendőzetlen kimondása. Márpedig Strandhäll kendőzetlenül mondta ki, amit gondol. A miniszterelnök-helyettes számára nyilván világosak a szóban forgó teológiai utalások. A kendőzetlen igazságot kevesen viselik jól. Ő sem. Persze, fáj, ha egy svéd politikus Orbán családvédelmi akciótervéről a ’30-as évekre asszociál. Az, ha valaki nyíltan kimondja, hogy egy ilyen elképzelés a nők társadalmi szerepét nagyjából a szülésre korlátozza. És most lehet álszent módon mosolyogni, s megkérdezni, hogy ó, hát létezik-e ennél szebb hivatás?

A mi szarvasvadászunk nem is hagyta ezt a sértést szó nélkül. Úgy érezte, eljött az ő ideje. Álláspontját, hol másutt, mint a halmozottan hátrányos helyzetű Echo Tv Bayer Show-jában fejtette ki. Szerinte a politikai korrektség őrületében, amit „ez a szegény teremtés mondott, az maga az aberráció.” Ismerős a beszédmód, ugye? „Szegény teremtés”. A többit hagyjuk is. Hányszor hallottunk a magyar Országgyűlésben ilyen lekicsinylő, az emancipációt semmibe vevő szavakat.

Szóval, félek, nem kellett volna beleszállnia Strandhällba. Értelme bizonyosan nem volt. Hihetjük azt, hogy bármilyen behemóttal megküzdünk. Csak hát nem minden svéd győzhető le olyan könnyedén, mint Johanson. Közben a kép Európában rólunk, magyarokról, egyre karakteresebb. Ám ez a karakter egyre faragatlanabbnak, ostobábbnak, anakronisztikusabbnak mutat bennünket. Nem Semjént, nem Kövért, nem Orbánt, hanem bennünket, magyarokat. S ha ezzel a képpel azonosítanak bennünket, tessék mondani, hova szaladjunk? Kinek panaszoljuk el, hogy mi nem ilyenek vagyunk? Hogy nem mindannyian vagyunk ilyenek?

Most még csak ott tartunk, hogy a svéd külügy bekérette a svédországi magyar nagykövetet. Reméljük dr. Müller Adriennek remek diplomáciai érzékkel sikerül majd elsimítania a dolgot. Semjén úr meg jól tenné, ha Szijjártó Péter ostobaságain felbuzdulva nem kezdene maga is ámokfutásba. Nem ártana belátni, hogy Svédország nemcsak melák Johansonokból, s nem is csak rénszarvasokból áll. Van ott annyi minden. Az IKEA-tól, melynek több magyar cég is beszállítója (bár a székhelye már Hollandiában van, de ez nem zavar senkit), a Volvon keresztül (jó, tudom, a személygépkocsi-gyártó részleg már régen nem is svéd), a svédacélon át, a Grippenekig, hogy Nobel Alfredet ne is említsük, egy rakás dolog, ami stratégiai partnerünkké tehetné ezt az országot.

Értem én, hogy mi nem félünk senkitől, meg harc, meg védelem, meg ez veszélyes, meg akcióterv. De nem volna végre jobb ellenségek helyett partnereket keresni a világban?

Képek forrása: twitter.com / blikk.hu / index.hu