Blogger Bob

Nagy Nemzeti Kitiltósdi

2018. május 24. - Blogger Bob

Új sport van kibontakozóban a hazai média-frontokon. A Nagy Nemzeti Kitiltósdi.

Nem, az ötletgazda nem Mészáros Lőrinc, bár őt bátran sorolhatjuk azok közé, akik ezt az új sportágat a legmagasabb szinten művelik. A nemzet gázszerelője ráadásul úgy űzi már-már brilliánsan ezt a játékot, hogy a hazai média legjelentősebb részét is szorgos kezeiben tartja.

polt_index.jpgA Nagy Nemzeti Kitiltósdi első szárnypróbálgatásai között feltétlenül számon kell tartanunk Kövér László házelnök hatalmi erőfeszítéseit arra, hogy egyes ellenzékinek mondott orgánumok képviselőit rendre kitiltotta az ország házából. Örök hálával tartozunk neki ezért, hisz nélküle, ki tudja, talán még ma is szabadon kalózkodna a liberális sajtó a hazai média viharos vizein. Nincs könnyű dolga, hiszen az index.hu mellett az egykori nol.hu, a 24.hu, a 444.hu, de a hvg.hu is gyakran próbára tette, illetve teszi a Parlament elnökének türelmét.

A kezdeti szimpla regulákat aztán az a ravaszság váltotta fel, hogy a sajtó képviselői legálisan egyetlen nyomorult folyosón készíthetnek felvételeket a Parlamentben. Ezt a területet azonban politikusaink oly könnyedén kerülik el, ahogy ordító helyzetben válogatott csatáraink lövései az ellenfél kapuját.

meszaros-lorinc.jpgNemzetközi szintre az utóbbi időben kétség kívül akkor jutott a sajtó kitiltása, amikor mindannyiunk Lőrince a HBO/Vice riporterét először lerázta magáról, mint Bodri az esővizet, majd rendőrrel fenyegetve próbálta távozásra bírni. Mészáros annyira zseniálisan csinálta végig ezt a jelenetet, hogy alig lehetett megítélni, a helyzet abszurditása hihetetlen és persze taníthatatlan profizmusból származik – tudjuk, ő talán még a mostanában elég húzós napokat élő Zuckerbergnél is okosabb –, vagy mérhetetlen együgyűségből. Nyilván a rosszindulat és negatív elfogultság mondatja velem mégis, hogy talán az utóbbiból. Az esettel ebben a blogban is foglalkoztunk korábban.

Azt követően aztán, hogy ebben a játékban is nemzetközi ismertségre, mi több, a sajtóval hadilábon álló diktatúrák körében nyilván elismertségre is szert tettünk, a mindennapos testnevelés analógiájára elkezdtük orrba-szájba gyakorolni a kitiltás művészetét. Sportot szerető ország ez, sportot szerető, s azt támogatni sem rest kormánnyal. Előbb megmutattuk, hogyan lehet sportot űzni a haverok zsebének degeszre töméséből. Aztán komoly izomtömeget növesztettünk a civilek szívatásán keresztül. Sportot csináltunk a Sorosozásból éppúgy, mint a gazdaságunk működését úgy ahogy lehetővé tévő uniós döntéshozó testületek határozatainak megvétózásából. Most pedig itt van ez az új tömegsport, a Nagy Nemzeti Kitiltósdi, amely a legnagyobb gyönyörűségünkre, s az illiberális demokrácia fejlődését támogatandó, rohamosan terjed.

Bizonyítékul elég ez a pár frissebb történés. Az Index akkreditált újságíróit a minap kivezették a Kisvárda - Szeged meccsről, ahová később jeggyel sem engedték be őket. Mindezt az MLSZ egyáltalán nem tartja aggályosnak. Az Index megkeresésére egyebek mellett a következő választ küldték: a „…jelzett esettel kapcsolatban a Szövetség álláspontja, hogy a felek közös érdeke a hiteles tájékoztatás, a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló, tisztességes és korrekt partnerségi viszony.” – az ész megáll.

twitter.jpgAztán itt van a következő. A Schmidt Mária által vezetett XXI. Század Intézet Európa jövője címmel konferenciát szervez, ahová zsúfoltságra hivatkozva a kormánypárti sajtó kivételével nem engednek be más médiumot. A Magyar Időkben Szikszai Péter utóbb meg is jegyezte, hogy a ballib sajtó munkatársai „majd hozzászoknak” ahhoz, hogy így mennek a dolgok. Meg is mutatjuk a zsúfoltságot

Ja, cseppet sem mellesleg erre a rendezvényre Shaun Walkernek, a Guardian újságírójának az akkreditációját is elutasították. Ahogy mondta, ehhez hasonlót még Oroszországban sem tapasztalt. Most komolyan, talán annak kellene örülnünk, hogy a kitiltásban nem tesznek különbséget a hazai és külföldi újságírók között?
Magyarországon állítólag szólás- és sajtószabadság van. Ha most nekiállok itt ugrálni, hogy mindez nincs így rendjén, azt vágják majd a fejemhez, hogy lám, kedves liberális barátunk, mindezt alkalmad van elmondani a blogodban. Hát hogy ne szólhatnál szabadon? Néha az az érzésem, odaát fogalmuk sincs, mit jelent a szabadság eszméje.

Létezik egy úgynevezett Önszabályozó etikai irányelvek című dokumentum, amely a foszerkesztokforuma.wordpress.com oldalon érhető el. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki felelős beosztásban az újságírókkal szórakozik. Különös tekintettel az alábbi bekezdésre:

„Kinyilvánítjuk, hogy a média legfontosabb feladata a tájékoztatás, a választói, fogyasztói, szülői és egyéb döntésekhez szükséges információk bemutatása, a szabad véleménynyilvánítás és a különböző vélemények áramlásának elősegítése, a szórakoztatás, és mindezeken keresztül a társadalom önismeretének erősítése. Mindezen feladatok ellátásához az újságíróknak rendelkezniük kell azzal a szabadsággal, amely lehetővé teszi számukra, hogy politikai és gazdasági befolyás, félelem, illetve részrehajlás nélkül végezzék munkájukat.”

Képek forrása: index.hu / 24.hu / twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr9013999002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása