Blogger Bob

Veszélyeztetett jövő

2018. április 09. - Blogger Bob

 A tv képernyőjén a vezér keresztnevét skandálja a mámorban úszó tömeg. Ő pedig köszöni mindazoknak, akik imádkoztak értük és érte. Valami Magyarországon ezzel végleg véget ért. Nevezzük így, az ártatlanság kora.

tepettzaszlo.jpgAz eredmények még nem véglegesek, de nem igazán érdemes tovább nézni az adatokat. 70 % közeli részvétel mellett lehet kiabálni választási csalást, lehet – ahogy eddig én is – hazugsággal vádolni a kormány propaganda-gépezetét, a tényeken mindez mit sem változtat. Az ellenzék elbukott a választásokon. Hogy megvan-e a 2/3, vagy sem, jóformán szinte lényegtelen.

Úgy tűnik, ha a Fidesz nem heréli ki önmagát, amire lássuk be, az utóbbi időkben azért tett erős kísérleteket, ezzel az ellenzékkel nem lehet legyőzni. Megbukott az a feltételezés is, hogy magas részvételi arány mellett a baloldal rendre erősebb, mint a jobboldali pártok. Lejárt a hipotézisek kora is. Az európai demokratikus kultúra tendenciáiból Magyarországra érvényes következtetéseket láthatóan nem lehet levonni. Ezzel is kezdjük kiírni magunkat Európából. 

2018-ban Magyarországon győztek a hamis félelmek, győzött a kirekesztő gyűlölet, győzött a tények elferdítése, győzött az emberi hiszékenység dicstelen kihasználása, de legfőképp győzött az egyéni érdekeknek a közösségi érdekek fölé emelése, azaz győzött azoknak az akarata, akik érdekeltek a korrupció tovább élésében.70 %-os részvétel mellett megnyerni egy választást, erős legitimáció. Aligha van olyan választásjogi kategória, amely alapján ez megkérdőjelezhető volna. Az ellenzéknek a történtek alig maradt mozgástere. El kellene gondolkodnia azon, képes-e az alapoktól újraépíteni önmagát. Ehhez – most már biztos – új arcok kellenek. Ehhez – nem lehet kérdéses – új politikai erők kellenek. Ehhez a függetlenek előtérbe kerülésére van szükség.

Ami következik, az a beígért elszámoltatás, a NER haszonélvezőinek további gyarapodása, a politikai korrektség, vagy a normális értelemben vett demokrácia leépítése, a közoktatásban az alattvalói szemlélet átadása, az egészségügy teljes eróziója, az iparban a külföldi tulajdonban lévőcégeknek való bedolgozás, a szakképzésből az egyszer használatos munkaerő kibocsátása, a világ kulturált felétől való végleges elszigetelődés, a sportnemzet mítoszának építése.

Ne legyenek kétségeink. Az uniós források az indokoltnál jóval erősebb mértékben fognak zsugorodni. Ne legyenek kétségeink, ha külföldön járunk, az eddiginél is gyanakvóbb tekintettel néznek majd vissza ránk. Ne legyenek kétségeink afelől sem, hogy az elvándorlás Magyarországról fokozódni fog. És ezért elsősorban az a politika felelős, amely miatt itthon egyre inkább elfogy a levegő mindazok körül, akik szabadon akarnak gondolkodni.

Olyan ez a helyzet, mint amikor a menet végét jelző gongszó ment meg egy bokszolót a kiütéstől. Zihál, sajog minden lélegzetvétel, de elvánszorog a sarokig. Össze kell szednie magát, hogy a következő menet elején talpra tudjon állni. Magyarország demokratikus erőit megrendítő ütés találta el a mai napon. 2019-ben önkormányzati választások következnek. Fel kell állni újra. Ha ez nem következik be, akkor visszasüllyedünk a vesztes nemzetek közé. Aki a másik sarokban ül, vérszemet kapott. Egyetlen cél lebeg előtte, hogy végleg megsemmisítse az ellenfelét. Isten óvjon bennünket az erőszak tombolásától.

A tv képernyőjén a vezér keresztnevét skandálja a mámorban úszó tömeg.

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr3213819556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány nem találja az orbáni politikai ellenszerét, szerintem nem is keresi 2018.04.09. 13:17:27

Gyurácsny Ferenc nem találja az orbáni politika ellenszerét? Pedig nem kell különösebben tehetséges politikusnak lenni ahhoz, hogy megtalálja. Orbán nem ad választ a tömegek problémáira. Nem mutat fel jó megoldásokat. Csak beáll egy olyan tömeg elejére...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása