Ahogy arra számítani lehetett, Demeter megszólalt újra.
A minap még a magyar irodalom nyolcvan százalékát – mert szar – kukázni vágyó kultúrdiktátor, ma már szelídebb húrokat pengetett. Nem először fordul elő vele, hogy a csaholó kutya bőréből kibújva egy látszólag kulturáltabb narratíva köntösét ölti magára. Igazából azonban ez meg nem áll jól neki. Bedőlni viszont a mondandójának végképp nem szabad. Ugyanazt mondja, csak kevésbé karcosan, elkerülve ezúttal legalább a szar szó használatát. Ettől azonban még egyetlen mondata sem válik igazzá.
Nekem amúgy meggyőződésem, hogy ez a ma megjelent, az intellektualizmus mázával leöntött szöveg rosszabb, mint a minapi fröcskölődés, mivel arról árulkodik, hogy Demeter minden korábbi szavát komolyan is gondolta. A legszörnyűbb, hogy a történtek után még mindig a helyén van, s igyekszik a szalonképesség látszatát kelteni. Hogy szóltak-e neki fentről, vagy egyszerűen csak veszélyben érzi a pozícióját, nem tudhatjuk, de különösebben nem is érdekes. Nem kevés pénzről van szó, nem csodálkoznék, ha görcsösen kapaszkodna a székébe, fennhangon hirdetve, hogy nem a hatalomhoz és az azzal járó jövedelemhez ragaszkodik, hanem tébolyult missziójához.
Régről ismert hatalomtechnikai megoldás: fizesd meg, s a szájízed szerint fog működni. Elég végignézni Orbán falkáján. Elég belegondolni abba, hogy tekintélye 4 + 12 évet követően is megkérdőjelezhetetlen a csapaton belül. Ameddig dagad a zseb, addig a fiúk úgy táncolnak, ahogy a főnök fütyül. Persze nincs új a nap alatt, van elég hely Magyarországon kívül is, ahol a dolgok pontosan így működnek. Csak hát előfordul olykor, hogy a rezsim jól kistafírozott katonái, ha közéjük dobják a kantárt, fene nagy buzgalmukban túllőnek a célon, s nagyobb kárt okoznak, mint amekkora károkozásra a rendszernek szüksége van. Kártékonyabbak, mint amit elvárnak tőlük.
Mondom, nem tudom, Demeter maga látta-e be, hogy már megint túlpörgette a bullshit generátort, a kívánatosnál erőteljesebben állítva a figyelem középpontjába saját személyét, vagy fentről koppintottak a fejére, mondván, tedd csak rendbe, amit kavartál, öcsém. Vitathatatlan azonban, hogy a Mandineren ma közzétett vitairata afféle mentési kísérlet. Címe szerint a képmutatásról és annak káráról beszél, holott nála képmutatóbb és kártékonyabb kultúrkomisszárt keresve sem találnák a magyar művelődéstörténetben.
A múltkori szarozós írást követően tulajdonképpen méltatlanná vált arra, hogy akár egyetlen sort is elolvasson tőle az ember. Pedig – hihetnénk naívan – abban legalább őszinte volt. De egy fenéket. Ott sem. Ugyanúgy meg akart felelni a pénzért vele szemben támasztott elvárásoknak, mint korábban, csak ezúttal egyszerűen félreértette kicsit ezeket, s elragadta valami primitív extázis. Némán kellett volna tennie azt, amit eddig is, de ő időről-időre kényszeresen megszólal, s e megszólalásaiban rendre kimondja azt, aminek a rezsim logikája szerint néma automatikusként kellene működnie. Azaz lerombolni egy, a rendszerváltás utolsó évtizedeiben kiteljesedő, a szabadelvűséget annak eredeti értelmében képviselő, a fékek és egyensúlyok mellett működő reflexív kultúrát, s felépíteni helyette egy, a centralizált hatalomgyakorlást kiszolgáló, szervilis kulturális – nem is tudom mit – maszlagot.
Persze bármennyire hányingert keltőek is Demeter szövegei, az olvasó ember egy ilyen helyzetben csak beléjük pillant. Ilyenkor aztán jön az önsanyargatás, hogy bár ne tette volna. Mert nincsen szó a Mandinerben közölt vitairatban sem másról, mint amiről legutóbb beszélt. És ne jöjjön senki azzal, hogy hajrá, nyomjuk érvekkel víz alá ezt a kapálódzó Tökmag Jankót. Nem teszem meg neki azt a szívességet, hogy Esterházyra hivatkozva utasítom el ezt a kihívást. Ám puszta kinyilatkoztatásokkal szemben teljesen értelmetlen volna felvenni a kesztyűt. Az egyetlen megoldás az lehetne, ha Demeter először bocsánatot kérne, aztán önként magára terítené malaclopóját, s elkullogna a jó fenébe. Nem fog megtörténni. Sebaj, a helyzet pár hónap múlva talán megoldódik magától. Ha pedig mégsem, akkor marad az, amit focimeccseken tapasztal néha az ember, amikor a nézők egyszerűen hátat fordítanak a pályán zajló minősíthetetlen színvonalú játéknak, s közben zúg a „kurva gyenge”.
Képek forrása: prherald.hu / romaikor.hu / ezalenyeg.hu / nyugatifeny.hu
