Esküszöm, napokig azt hittem, az egész valami előjáték az áprilisi tréfák végtelen sorához. Március 30-án olvastam róla.

Úgy gondolom, ezért aztán teljesen érthető módon kezdtem el gyanakodni. Torgyán József grandiózus ötlete, a Chilébe irányuló cseresznyeexport, illetve az onnan felénk irányuló import emléke ötlött fel bennem még 2001-ből, az első Orbán kormány időszakából. Istenem, milyen szép idők voltak. A góré még csupán három éve ült a nyakunkon, s volt reális esély és alternatíva is a leváltására. És úgy is lett.

Szóval előbb olvastam róla, aztán elkezdtem forgatni a fejemben a hírt: Orbán Viktor, valamint Shavkat Mirziyoyev üzbég elnök kezdeményezésére Taskentben létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ. Felfoghatatlan, mi mindenre van energiája egy vezetőnek, ha tényleg fontos neki együtt és egyenként, vagyis külön-külön is nemzete minden egyes tagja, továbbá tényleg nem akar senkit az út szélén hagyni. Nekem ez tutire nem menne. Erről aztán egy régi kép jutott az eszembe, amelyen egy gyengéd kéz a jólétet biztosító búzakalászt simítja meg. Változnak az idők. Akkor a gabona, ma – mivel annak „nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben” – a krumpli jelzi ezt a gondoskodást. Akkor még a kézrátét, ma egy kutatóközpont létrehozása jelenti e gondoskodásra a garanciát.

Ma már pontosan tudom, a kisördög, amely szerint itt valami áprilisi tréfát kell sejteni a háttérben, csakis azért bújhatott belém, mert nem láttam át az események sajátos komplexitását. Azt tudniillik, hogy itt egy jóval átfogóbb koncepciónak csupán az egyik, ám kiemelkedő jelentőségű eleméről van szó. Nem figyeltem eléggé lánglelkű külgazdászunk kommunikációjára. Így aztán nem derült ki kellő világossággal a számomra, hogy most éppen kisemberként lábujjhegyre állunk, s nagyobbnak igyekszünk magunkat mutatni, mint amekkorák vagyunk. Elég volt már abból, hogy a gazdag idegen hatalmak a hazai gazdasági térségben lábukat megvetve kiviszik a nálunk termelt profitot. Most majd mi fogjuk megtenni ugyanezt. Az Üzbegisztánban megtermelt profitot az ott létrehozott magyar vállalkozások haza fogják hozni és ez felvirágoztatja majd a honi gazdaságot is. Ez ám a karrier!

Ennek fényében aztán már a legkevésbé sem tűnik röhejesnek a Türk Tanácsban elfoglalt megfigyelői státuszunk. Az az 500 millió pedig kifejezetten bagatell, amit a Türk Tanács budapesti irodájára állítólag eddig költöttünk. Legyek egészen őszinte? Én már csak azt nem értem, vagy pontosabban szólva kifejezetten azt sérelmezem, hogy a Tanács főtitkára miért nem Orbán Viktor már réges-régen? Ki volna méltóbb rá, mint az az európai mércével is figyelemreméltó személyiség, aki a burgonyát érintő tudományos innovációban is az élen jár, még ha másodmagával is, a kutatóintézet létrehozásán keresztül.

Aztán, amikor mindezt végig gondoltam, robbant az újabb hír. Magyarország és a Türk Tanács tagállamai között média-együttműködési platform létrehozására van szükség. Hogy ez énnekem eddig miért nem jutott az eszembe? Látszik, hogy teljességgel alkalmatlan vagyok politikusnak. Holott a napnál is világosabb, hogy ez a fránya média hiteles tájékoztatás helyett egyre csak dezinformál. Persze – ha igazak a hírek – erre a Tanács tagjai nem maguktól jöttek rá. Hivatalos közlemény híján sokszorosan „állítólag” Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára hívta fel rá a figyelmet. Mert mi tudjuk.

Hogy a csudába is ne tudnánk. Hiszen a Riporterek Határok Nélkül összesítésében a Türk Tanács tagjai közül egyedül a kirgizek előznek meg bennünket a sajtószabadság terén. Ők a 82. helyen állnak, mi a 89-ek vagyunk. A többiek a 154-től a 168. helyek valamelyikén tanyáznak. Közöttük a másodiknak lenni nem is olyan rossz pozíció. Elvégre a sajtó nálunk szabad. Az pedig, hogy az első öt helyet a norvégok, a finnek a dánok, a svédek és a hollandok foglalják el, meglehetősen kétes dicsőség. Liberális csőcselék. Hol tudnának ők teltházas EB-meccseket rendezni? Na, ebből a tágabb kontextusból érdemes megítélni annak a Burgonyakutató Központnak a jelentőségét.

Képek forrása: magyarnemzet.hu / 444.hu / szabadvaros.blog.hu