Nyilván mindenki másképp csinálja.
Én úgy vagyok vele, ha szembejön egy hír, amely megmozdítja a képzeletem, minden esetben igyekszem elolvasni a forrásokat, illetve ha hivatkozás történik valamely írásra, úgy magát az eredeti szöveget is. Ez olykor kifejezetten fájdalmas erőfeszítést követel tőlem, de hát így tisztességes. A pontosságra és hitelességre való törekvés még a publicisztika szubjektív műfaja esetében is jogos elvárás.
Normális körülmények között eszembe se jutna a Pesti Srácok portálján tájékozódni. Egy ilyen írás kereteit meghaladná, ha igazán őszintén szeretném felvázolni, miből táplálkoznak az averzióim e hírharsonával szemben. Felületesen pedig nincs értelme megtenni. Maradjunk hát annál, hogy nyilván mindenkinek megvannak azok az internetes felületei, amelyekről tájékozódik. Számomra ilyen volt az Index, s már csak ebből adódóan sem tartozhatott ezek közé a Pesti Srácok.
Ettől persze még meghajtanám a fejem, ha úgy gondolnám, színvonalasan és kellő méltósággal képvisel egy, az enyémtől eltérő értékrendet. A Pesti Srácok esetében azonban ez egyáltalán nincs így. Szokás mondani, a stílus maga az ember. Ezt most úgy fordítanám, hogy e portál stílusa és értékrendje minősíti lelkes rajongóinak táborát is. Létező igényeket elégít ki, ez vitathatatlan, s nagy valószínűséggel ezen valós igényeknek pontosan megfelelő módon ténykedik.
Nem magam akadtam tehát a Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti! című írásra, hanem a 444.hu egyik cikkében akadtam a nyomára. A Pesti Srácok ugyanis vezércikket szentelt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül újabban zajló eseményeknek. Az ott olvasottak sarkalltak arra, hogy elolvassam Pihál Tamás teljes szövegét. A 444.hu-t szemlézve ugyanis csak egyre pislogtam, amikor azzal szembesültem, hogy létezhet a történteknek ilyen olvasata is.
Persze mindenki azt lát bele az eseményekbe, amit akar. Tartsák színvonaltalannak az SZFE-n folyó képzéseket, csak legalább tegyenek úgy mintha ehhez meggyőző érvekkel rendelkeznének. Tekintsék Isten egyedül alkalmas földi helytartójának Vidnyánszkyt, csak magyarázzák el nekem, miért mindenütt ő, s még 2-3 ember neve tolakodik elő, ha kultúráról van szó. Ennyire gyenge volna a szellemi felhozatal odaát? S még talán azt magyarázza el valaki, hogy az alapítványi struktúra mennyiben tekinthető válasznak a vélelmezett problémákra.
Nyitott vagyok minden magyarázatra, csak a puszta kinyilatkoztatásokra nem. Azt azonban már megszoktam, hogy mindez pusztába kiáltott szó. Viszont képtelen vagyok megszokni, ahogy az elemi bunkóság utat tör magának a nyilvánosság előtt. Ismételten azt kell mondjam, estig tartana sorolni, hogyan mérgezik a közéletet, a közbeszédet, a kiegyezés esélyeit, az ország felemelkedése érdekében nélkülözhetetlen megbékélés lehetőségét az olyan megnyilatkozások, mint a Pesti Srácok szóban forgó vezércikke.
Nem arról van szó, hogy egyetértek, vagy nem értek egyet egy-egy állítással. Meggyőződésem szerint a békétlenség forrása nem az ilyen, vagy olyan vélemények léte, hanem a megfogalmazás módja. „Sírás-rívás libernyák körökben” – egy ilyen szókapcsolat nemcsak fantáziátlan, de egyben a seggnyaló szervilizmus azonnal szemet szúró tünete is. „Az eddigi libsi garnitúra” – nem kérdés, ugye, hogy nem a konszenzuskeresés megnyilvánulása, hanem az elutasításé, a kirekesztésé.
A transzneműek pszichiáterhez irányítása bizonyos végtelenül egyszerűen teljesíthető igényeik jogosságának elismerése helyett nem a megértésükre és elfogadásukra, hanem adófizető magyar állampolgárok megbélyegzésére és kiközösítésére tett kísérlet. „Az egyetemen tilos a politizálás” – ez viszont olyan egyszerű idiótaság, amely összekeveri az egyetemi létet és magát az oktatást. Az egyetem a világon mindenütt politikai vélemények kialakulásának és intenzív ütköztetésének a helyszíne. Ugyan hol lenne ma a Fidesz az egykori egyetemek és szakkollégiumok nélkül?
Milyen képe lehet valakinek bármilyen önkormányzatiságról, ha amellett kardoskodik, hogy a hallgató hallgasson, s fogadja el, ha őket érintő ügyekről a feje felett, a megkérdezése és a véleményének meghallgatása nélkül döntenek? Idekívánkozna: mindez az írástudók árulása. Csak hát az írástudók az és ész az erkölcs emberei. Én azonban itt egyszerűen csak árulókat látok. Leginkább önmaguk elárulóit, ha értenek még egyáltalán magukból valamit.
Képek forrása: 444.hu / disquscdn.com / index.hu / nol.hu
