Lóci óriás lesz

2019. január 29. - Blogger Bob

Ó én olyan tisztán és őszintén örülök annak, hogy hazánkban egyre intenzívebben gyarapodik a high society.

Bizony, a felső tízezer napról-napra izmosabb. Ha valamiben, hát ebben Magyarország tényleg jobban teljesít. A mai napomat leginkább az aranyozta be, hogy úgy két órával ezelőtt akadt meg a szemem a HVG írásán, amely szerint „Mészáros Lőrinc szállodája több száz milliós támogatást kapott az államtól”.

stadion1.jpgSzinte beleborzongtam. Az utakra éppen ráfagyni készül az esti pára. Ilyen körülmények között aligha számíthattam elégedettségre okot adó hírre. Ez a több száz millió a HVG cikkének adatai szerint 324,5 millió. Ja, s hogy el ne felejtsem, vissza NEM térítendő támogatás. Nem is tudom, minek nevezzem a kormányzat távlatos gondolkodásának ezt a nemes gesztusát. Mészáros Lőrinc feltehetően nem szociális alapon jutott ehhez az összeghez, hiszen jelen állás szerint – bár sok értelmét nem látom az ilyen összehasonlításoknak – ő lehet a leggazdagabb magyar.

Hagyjuk most azokat a lehetetlen konteókat, amelyek szerint nem minden az övé, ami a nevéhez köthető. Méltánytalanok az ilyen találgatások. Ha igazak a Forbes számításai, s valóban sikerült egy év alatt 105 milliárdról 381 milliárdra hizlalnia a vagyonát, akkor jut is, marad is mindenkinek, akinek elvárásai vannak vele szemben.

salirisresolt.jpg

Ez a 324,5 millió tulajdonképpen aprópénz. Gondoljunk csak bele, nagyjából egy hete jelentették be, hogy a Talentis Group Zrt., melynek háromtagú igazgatóságát Mészáros három gyermeke alkotja – ahogy a napi.hu fogalmaz – egyedüli közvetlen irányítást szerez afölött a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. fölött, amely egyebek mellett tulajdonosa a ZÁÉV Építőipari Zrt-nek. Az ügyletre a Gazdasági Versenyhivatalnak még rá kell bólintania. A ZÁÉV fővállalkozóként van jelen az új Puskás stadion kivitelezésében, ami testvérek között is legalább nettó 150 milliárdos beruházás, tehát már önmagában ez az építkezés további komoly gyarapodással kecsegteti a birodalmat.

Aztán ott van az egerszalóki Saliris Resolt esete, amellyel ebben a blogban is foglalkoztam korábban. Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 11 milliárd körüli összeget ölt a szálloda fejlesztésébe, amely később aztán nem hivatalos források szerint 2,3 milliárdért került Mészáros érdekeltségébe. Úgy tűnik, ezekhez az üzletekhez nagyon ért.

andrassy.jpgMindehhez képest ez a mostani 324,5 millió tényleg aprópénznek számít. Ha jóindulatúan még mindig 10 millió magyarral számolunk, akkor ezúttal fejenként úgy 32 Ft-tal támogattuk a nemzet gázszerelőjét. Én azt mondom, jó helyre került ez a pénz. Vigye. Mondjuk, ha belibbenne utánozhatatlan mosolyával valamelyik falusi kocsmába a közmunkások közé, s tartaná a markát, hogy ide nekem mindenkitől 32 Ft-ot, attól tartok hamar lehervadna a mosoly az arcáról. Mondhatná ott, hogy de hát ő annyira szereti a szállodákat, s ez a pénz is kizárólag arra kell, hogy a Témadesign Kft-n keresztül kicsit gatyába rázza az ötcsillagos tarcali Andrássy Rezidencia, ezzel a névvel nyilván nemzeti Wine and Spat. Ezt is csak azért szeretné megtenni a köz javára, hogy méltó környezetben fogadhassa a nemzeti látogatókat.

kozmunka.jpgEzért a pénzért azonban nem kellett kocsmákban kuncsorognia. Még csak törvényt se kellett módosítani, vagy nemzeti konzultációt se kellett folytatni azért, hogy vissza NEM térítendő módon hozzá vándoroljon a szerény összeg. A Magyar Turisztikai Ügynökség ítélte oda neki a Kisfaludy hotel és panziófejlesztési program keretében. Mészáros támogatása potom pénz azért is, mivel a 324,5 millió a 300 milliárdos keretösszegnek alig több, mint a 0,1 %-a. Miért sajnálnánk tőle ezt a csekélységet? Gondolkodóba legfeljebb az ejt, hogy a falusi kocsmában fröccsöző közmunkások, akik nagy valószínűséggel már ezeket a nagyságrendeket sem értik, mennyi vissza NEM térítendő állami támogatásban részesülnek?

Képek forrása: hvg.hu / salirisresolt.hu / elmenyterkep.hu / hir6.hu / index.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr3314595136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.