Nem bontok pezsgőt, nem fújok el torta tetején pislákoló gyertyát, csak ülök pár percet, eltűnődöm kicsit, aztán megyek tovább. Pontosan egy éve, 2018. január 22-én tettem közzé az első bejegyzést ebben a blogban. Szóval Blogger Bob ma a születésnapját ünnepeli.

Fura volt az a január. Nem sok jót ígért, s aztán nem is hozott sok jót egész esztendőben. Szörnyűbb csak az előző év volt, fájdalmas műtétekkel, mélységes érzelmi csalódásokkal. Már nem is emlékszem, miért vágtam bele. Az írás korábban vált a lételememmé. A blog azonban más. Mivel szubjektív műfaj, alkalmas akár az önterápiára is. Márpedig terápiára bőven szükségem volt akkoriban. Akkor már vagy egy éve olyan események történtek velem, amelyek kibillentettek abból a belső összhangból, amelyet hiába próbáltam azóta is visszanyerni.

Arra gondoltam, miért ne próbálhatnám meg kiírni magamból a feszültségeket. Ameddig az ember a szavakkal van elfoglalva, nem nagyon van ideje a saját gondjára-bajára összpontosítani. Útibeszámolóval kezdtem. Megnyugtatott. Legjobb tudásom szerint igyekeztem bemutatni olyan világokat, ahová nem mindenkinek adatik meg az a szerencse, hogy eljusson. Meglepett az érdeklődés, s örömmel töltöttek el a tetszésnyilvánítások. A köszöntő utáni első írás 2300 elérést produkált. Tudtam, ez nem feltétlenül nekem, sokkal inkább magának a műfajnak szólhat. Különféle blogokat olvasni érdekes. Aztán jöttek sorban az aprócska rekordok. 2500, 2900 elérés.

Politikai tartalmú bejegyzést először február 9-én tettem közzé, s az elérések száma azonnal felszökött 5900 fölé. Márciusban már túl jártam 10 ezren is, ami komolyan elgondolkodtatott. Ez már olyan nagyságrend, amivel nem lehet viccelni. Úgy rémlik, akkor döntöttem úgy, hogy valami fórum félévé teszem a blogot. Egy olyan hellyé, ahol beszélhetünk a közös dolgainkról. Elfogultan, persze, hiszen mindenki csakis a maga értékrendje felől tud hozzászólni, de mindvégig a másik véleményének tiszteletben tartása mellett. Ez persze nem mindig sikerült, ám a kommentek elkezdtek áramlani. Sok barátot és nyilván sok ellenfelet is sikerült szereznem. Voltam ballibsi, Soros-bérenc, fizetett tollforgató. Ezek az ostoba vádaskodások rosszul estek, de egyben meg is győztek arról, hogy akik ilyenekkel vagdalkoznak, azok bizony fegyvertelenek.

Kísérleteket is folytattam. Én a bejegyzésekben részletesen elmondom a véleményem, ezért a kommentekre a legritkábban reagálok. Egy alkalommal a legdurvább reakcióra válaszoltam tüntető udvariassággal. Végtelenül megnyugtató volt az a tapasztalat, hogy amennyiben normális hangon teszek meg egy észrevételt, a korábban durva vitapartner is bátran és könnyedén visszatér a civilizált beszédmódhoz. Eddig ezt ahányszor megpróbáltam, mindig működött. Ez nyilván azért van, mert nem feltétlenül meggyőzni akarom a kommentben vitatkozókat a saját álláspontom igazáról, hanem sokkal inkább meghallgatom az ő véleményét. Tapasztalatom szerint ez hiányzik a leginkább az embereknek. Hogy meghallgassák őket. Mondjuk nekem is. Éppen ezért írok. Hogy meghallgassanak.

A belpolitikai események persze gyakran elkeserítenek. Volt olyan, nem is egyszer, hogy arra gondoltam, feladom. Úgy értem, befejezem. Ám annyi biztatást és örömöt kaptam az olvasóimtól, hogy úgy éreztem, felérne egy cserbenhagyással, ha egyszerűen elhallgatnék. Ma azt hiszem, szükség volna minél több olyan fórumra, ahol az emberek, gondoljanak bármit is a világról, szóba állhatnak egymással. Így vált ez a blog az én agorámmá, ahol bárki kifejtheti a véleményét.

Másrészt azok az okok, amelyek miatt létrehoztam, nem szűntek meg. Se egy, se két év nem volt elég arra, hogy feldolgozzam mindazt, ami a testi fájdalmaknál is jobban éget. Továbbra is szükségem van arra, hogy elmondjam, ami belülről feszít. Ez a mostani a 121. bejegyzés. Azaz egy éven keresztül háromnaponta jelen voltam azok életében, akik követnek. Ez a rendszeresség fegyelemre kényszerít, ami a személyiséget is képes egyben tartani. Köszönet mindenkinek, aki akár így, akár úgy megtisztel azzal, hogy olvas, kommentál, s ezáltal segít abban, hogy magam előtt is tisztázzam a dolgokat.

Az embereknek ugyanakkor továbbra is szükségük van a figyelemre. Tavasszal EP, ősszel önkormányzati választások jönnek. Miért ne beszélhetnénk ezekről itt is? Miért ne szólíthatnánk meg egymást közvetlenül, a média, vagy a politikusok bevonása nélkül. A nemrégiben elért, az eddigi csúcsnak tekinthető 58 ezer körüli elérés egy-egy írásra, már-már nyomasztó felelősséget jelent. De bíztatást is.
Szóval maradok még egy ideig, ha nincs ellenükre.

Képek forrása: astoldoverbrunch.com / twitter.com