Egy közjogi méltóságot illetlen dolog lebunkózni. Nem is teszem. Mondjuk az is bunkóság, ha a közjogi méltóság teszi ugyanezt bárkivel.

Kövér László megtette. Lelke rajta. Most aztán itt állok kétségbe esve a semmi közepén azzal a tudattal, hogy én egy intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen személyiség vagyok, ugyanis április 8-án nem a Fideszre szavaztam.

Ahogy rendesen, érvekkel ezúttal sem találkozunk a házelnök megnyilatkozásában. Az MTI-nek adott interjú leginkább kinyilatkoztatásokat tartalmaz. Egyebek mellett olyanokat, mint a fent már említett. Az ugyan nem világos, hogyan függ össze az intellektuális üresség és a politikai elkötelezettség egymással. Nekem eszembe se jutna intellektuális ürességgel vádolni se a Fidesz politikusait – pedig néha az az érzésem, szándékosan mindent elkövetnek azért, hogy idiótának tűnjenek -, de még a Fidesz szavazótáborát sem. Nem is tudom, az ilyen talán gyerekszoba kérdése. Nekem volt. Igyekszem elkerülni, hogy akár egyes személyeket, akár közösségeket megbélyegezzek. Mert ugye ez volna minden kirekesztés melegágya.

Persze, ha valaki közméltóságként bevallottan a stadionok lelátóinak szóhasználatával él, az elkerülhetetlenül belefut olyan kifejezések kimondásába, amely a világ civilizált részén megengedhetetlen egy hasonló posztot betöltő személy részéről. Kövért ez látványosan nem zavarja. Ő a nép egyszerű gyermeke, ezért aztán úgy is beszél, ahogy ők, s nem úgy, ahogy azt egy felelős politikustól elvárnánk. Nehezen tudom elképzelni, hogy akár Göncz Árpád, akár Antal József megengedte volna magának, hogy nemes egyszerűséggel

lebunkózza az ellenzéki politikusokat, s ezzel együtt azok választóit.

De hogy ne a levegőbe beszéljek, az ellenzéki képviselőket a magatartásuk miatt oly gyakran ostorozó házelnök az említett interjúban így fogalmazott: „Edzeni kell, készülni kell, taktikát kell kidolgozni, nem baj, ha a pályán intelligens játékosok is játszanak, nem pedig – hogy a lelátók szóhasználatával éljek – minden poszton egy bal bunkó áll.”

Értem én, hogy mindenki olyan párhuzamokkal él, amelyekben otthonosan mozog. Stadionépítő korunk idején szinte természetes, hogy a hazai labdarúgásból kerülnek elő a példák. Ráadásul egy haverom szerint valamikor Kövér is egészen ügyesen focizott.

A mezei szorgalomra való ösztönzést még el is kell fogadnom. Az ellenzék valóban adós maradt az edzéssel, a készüléssel, a stratégiaalkotással. Meg is lett az eredménye. De azért könyörgöm, a két politikai tábort nehogy már az alapján állítsuk szembe, hogy az egyik oldalon intellektuális hegyormok foglalnak helyet, a másik oldalon pedig minden poszton bal bunkók! Nem, nem fogok személyeskedni. Nem teszem meg azt a szívességet, hogy bárkit lebunkózzak a kormánypárti politikusok közül. De azért tisztelt házelnök úr, vegye már a fáradságot, s nézzen körül a háza táján.
Maradva a labdarúgó párhuzamnál, nekem bizony az a benyomásom, mintha protokol tankönyvek lapozgatása helyett – ahogy Önök mondják – minden újabb, s újabb csatára Pintér Attilla, a Puskás Akadémia vezetőedzője kézikönyvéből készülne kioktatni ezt az országot.

A választási kampány során a Fidesz egy olyan beszédmódot vezetett be, amely messze kimeríti a bal bunkóság fogalmát. Magyarul bal is, meg bunkó is. A politikusaik pedig, igazodva ehhez a beszédmódhoz, tökéletesen alakították a szerepüket. Agresszív, leegyszerűsítő, ostoba – leginkább ezekkel a szavakkal jellemezhető ez a beszédmód.

Persze megvan a helye ennek is. A jobb helyeken tömegeket vonzó labdarúgásnak egyebek mellett abban is fontos szerepe van, hogy levezesse az emberekben felgyűlt feszültséget. Igen, a focipályán le lehet egyszerűsíteni a dolgokat. Két erő feszül egymásnak. A két küzdő csapat a szurkolótáborukkal együtt. A lelátó az a hely, ahol a hétköznapi szituációknál szabadabban tombolhatnak az indulatok. Ahol lehet kiabálni, lehet káromkodni, s lehet együtt örülni. Mindennek a stadionokban helye van. De nincs helye a közbeszédben, s még kevésbé az Országgyűlés elnöke parlamenti dolgozószobájában.

Egy politikai erőt az is jellemez, hogy a kirakatban lévő emberei hogyan beszélnek. Egy országot meg az, hogy miként játszanak politikusai a politika színpadán. Nekem egyre határozottabban az a benyomásom, mintha kizárólag balbekkek képviselnék Magyarországot. Már pedig azt a képet, amely rólunk, magyarokról kialakul, nem ezek az emberek határozzák meg. Függetlenül attól, hogy ki kire szavazott. Erre is gondolni kellene olykor. Kínos, ha a nemzetet képviselni hivatott kormány úgy látja, országa népességének nagyobbik része intellektuálisan üres és morálisan értékelhetetlen. Akkor milyen az ország?

Fotók: MTI/ Bruzák Noémi / 24.hu / youtube.com