Olasz és finn barátaimmal vacsoráztam a minap. Nagyon szeretek különböző habitusú emberekkel beszélgetni.

Nem kell sokat magyaráznom, mennyire más a dél-olasz és a finn temperamentum. Úgy tűnik ezzel szoros összefüggésben van a gondolkodásmódjuk és az értékrendjük is. Már többször hivatkoztam ebben a blogban Thomas Man Tonio Krögerére. Tökéletes analízisét adja ennek a szembenállásnak, azzal megspékelve, hogy az eltérést egyetlen személyiségen belül mutatja be.

Szóval szeretem hallgatni, hogyan néznek ránk és a világra a különböző helyről érkezettek. Érdekel, hogyan értelmezik az aktuális globális és magyar történéseket. Ezek a barátaim ráadásul ismerik jól a 8-10 évvel ezelőtti hazai viszonyokat is, tehát van ismeretük az összehasonlításhoz. Azért az meglepett, hogy szinte egyformán látják az akkori és a mostani állapotok közötti kapcsolatot. Nagyjából úgy néznek a változásokra, ahogy meglepődve pillantunk meg egy öt éve nem látott kisgyereket, s felkiáltunk, úristen, mennyit nőtt. A szüleik ezzel szemben, akik nap mint nap együtt vannak a kölyökkel, alig észlelik a változást. Egy ilyen távoli, külső nézőpont nagyon tanulságos lehet mindazok számára, akiket tényleg érdekel, merre megy Magyarország.

Néha elképzelem, milyen jó volna Orbán Viktort és legszűkebb környezetét elkísérni egy olyan időutazásra, amelynek során szembesülhetnének korábbi önmagukkal. Meggyőződésem, hogy akad elég szégyellnivalójuk. Természetesen tudom azt is, hogy a mai fejükkel eszükbe sincs szégyellni magukat. Példa időutazás nélkül is akad bőven. Az olyan esetekre gondolok, amikor egy újságíró szeretné felhívni a figyelmet arra, mennyivel mást mondott a miniszterelnök korábban, mint amit ma tesz, vagy állít. Ilyenkor könnyedén elhessegetik, előrángatva a varázsszavaikat: fake news, balliberális, Soros.

Nos, ezek a barátaim ezúttal úgy érezték magukat, mintha valóban időutazáson volnának. És szinte mindent egyformán ítéltek meg. Mintha megkeseredett, a vállalkozását feladni készülő éttermes ismerősömmel beszéltek volna össze. Dübörög a fine dining, közben viszont a megfizethető magyar vendéglátásnak jószerivel vége. Joggal tették szóvá, hogy a rosé meleg volt, s nem hozzá illő pohárban érkezett, az egyik koktélba prosecco helyett valami egészen más került, a másikba barnacukor helyett közönséges kristálycukor. Apróságok, mondhatná bárki, de az emlékei közt kutató külföldi számára azonnal megtapasztalható visszalépés, méghozzá évekkel, vagy tán évtizedekkel. Egyszerűen nem értették, mi történt az általuk rajongásig szeretett Magyarországon. Jártak már itt a rendszerváltás előtt is. Ez csak azért érdekes, mert újabban hozzájuk is eljutott a Magyarország előre megy, nem hátra szlogen, s amikor szóbahozzák, hangosan röhögnek. Épp az ellenkezőjét tapasztalják. Számukra úgy tűnik, mintha visszasüllyedőben volnánk valami negyven évvel ezelőtti időszakba. Egy egészen más rendszerbe. A hatósági árakat említik példának. A napokban lábra kelt híreket pedig a vármegyékről és főispánokról egyszerűen röhejesnek tartják. Képtelenek megérteni. Ti teljesen megőrültetek? – kérdezik. És ezeket újra megválasztottátok? – teszik hozzá. Elkomorodom. Igazuk van.

Elképedtek az árak láttán. Állítják, hogy az Európa egyik legdrágább országaként számon tartott Finnországban a napi bevásárlást olcsóbban megússzák, mint nálunk, Olaszországról nem is beszélve, s persze a saját jövedelemviszonyaik mellett. Tény, hogy a nemzet felkent vezetőitől elég régen hallottam említeni a fogyasztói kosár kifejezést, amely a közgazdaság egyik praktikus terminusa, ha az országok gazdasági fejlettségének, illetve a polgáraik jólétének összevetéséről van szó. Uniós polgárként pedig végtelenül felháborítónak tartják az üzemanyagárakkal kapcsolatos kettős árképzés. Megértem őket ebben is.

Tudom, unalmas és frusztráló is a gazdagnak tartott finnekre, a jólétre és a magas szintű oktatásukra hivatkozni. Unjuk, ahelyett, hogy egyszer végre megpróbálnánk végig menni valami hasonló úton. Mondjuk Pintér Sándorral és Csák Jánossal ez nem is fog menni, az már most látható. Mégis, had’ meséljem el azt a programot, amit vacsora közben említettek. Miközben mi vármegyékkel és főispánokkal vagyunk elfoglalva, egyikőjük egy olyan projekt vezetője, amelynek keretében – segítendő a khmer nyelvű bevándorlók eligazodását a finn jogrendszer útvesztőiben – tájékoztató képregényeket készítenek a munkaszerződések elkészítésével összefüggő feladatokról. Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Elegendő elismerőleg fejet hajtani a valódi európai civilizáció és értékrend képviselői előtt.

Képek forrása: 444.hu / hvg.hu / pestiriport.info