A távollét ezúttal hosszabb lett, mint ahogy terveztem. Persze volt rá jó okom.

Az idő eltöltésének van hasznos és haszontalan módja. Ez most – ahogy újabban mondani szokás – igazán minőségi idő volt. Fontosabb, érzelemmel telítettebb aligha lehetett volna. Hiába, ezt teszi, ha alkalom nyílik azzal lenni, aki a legfontosabb.

Ebből a pezsgésből visszazuhanni az érzelmek nélküli hétköznapokba elég nehéz. Számtalanszor élted át, mégis mindig meglepetésként ér, s megütközöl rajta. A mindennapok közönye és szenvtelensége úgy zuhan rád, mintha lavina temetne maga alá. Tegnap még gyerekzsivaj, nevetés, sirályok, dübörgő hullámtörők, ma villamos, por, tömeg, határidők. Meg persze a hírek, válogatás nélkül.

Kellene valami átmenet az érzelmek, s az érzelmek hiányának e két szélsőértéke közé. Valami, ami átvezet egyikből a másikba. Úgy tűnt, a nőnap kapóra jön. Végül is ez valami köztes esemény az elmúlt napok boldogságtól ragyogó személyessége és aközött, ami itthon várt rám. Rokonok, ismerősök, szerelmek. Valami furcsa, távolságtartó tárgyilagosságba csomagolva, mert hogy a nőket ezen a napon kollektíven ünnepeljük. Írni kellene róla.

Képek a régi időkből. Egyszer az évben a bárpultoknál fürtökben kacagó asszonyok. Rossz pezsgők és talán Hubertus. Meg a soha el nem maradó édeskés kölnik illata. Egy jó óra merengés a klaviatúra felett. Lassan kezd derengeni, hogy ebből nem lesz semmi. Ez ma egyszerűen nem fog menni.

Aztán özönlenek a képek az újabb időkből is. Főleg a Parlamentből és a politika közvetlen környezetéből. A brutális helyzeteket „bírni kell, de a nők ezt nem bírják.” „… az, hogy maga szép, nem jelenti azt, hogy okos is.” „…tényleg volt-e botoxkezelés, vagy nem?” Öregecskedő feleségek. „Miért nem a gyerekeddel vagy?” Fülöpháza, vak komondor. „Én egy nővel nem vitatkozom.” „Fogd be a pofád kisanyám.” ”Vetkőzz Ági, hol a babydoll?” „Önnek én jutok mindenről az eszébe.” „Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.” Igen, Talabér Márta örökérvényű szavaival „a bunkóság pártsemleges.” Vagy, ahogy Vadai Ágnes mondta a másik oldalról, igazi „bunkódominancia” van a magyar parlamentben.

Szóval, így inkább nem. Így a világon semmi értelme. Jó lenne, ha valaki megcáfolna, de nekem úgy tűnik, a Parlament kicsiben tényleg az egész ország. Lecsapódik ott minden. Ha a magyar POLITIKAI ELIT így gondolkodik, ha képviselői megengedhetik maguknak mindezt nemcsak egymás között, de a kamerák és a választóik előtt is, akkor a helyzet elég reménytelen. Így kizárólag akkor viselkedik egy politikus, ha úgy véli, a választói elnézik nekik, s elfogadják tőle. S mivel valóban így viselkedik, hát igaza lehet. Elnézik neki, s elfogadják tőle. Sőt, meglehet, el is várják. Talán együtt röhögnek vele, hogy hű, de jópofa gyerek ez a Jani. Hallottad? Kövér megint megmondta a frankót.

Hess, hát minden pátosz! Felejtsük el ezt az egészet. Jobb lesz így. Őszintébb is, mint ez a 24 órás hazudozás tiszteletről és megbecsülésről. Március 8. legyen inkább a néma önvizsgálat napja. Még a szennyest se kell kirakni. Egyszerűen gondoljuk át, nem, még csak nem is azt, hogy mit tettünk értük. Ez ugyanis kérkedés volna, ami hiteltelenné tenné az egészet. Pörgessük inkább végig fejben mi, férfiak, hogy mit nem kellett volna megtenni. És azt, hogy mit tehettünk volna még. Több értelme lesz. Attól tartok, lenne miről elmélkedni.

Képek forrása: newjsag.hu / Eurostat / hvg.hu