Miközben a világ legyint arra, hogy Trump találkozik-e Kim Dzsongunnal, vagy sem, de komolyan aggódik Irán miatt a fokozódó közel-keleti válság okán, miközben az oroszok arra készülnek, hogy tíz év alatt 335 milliárd dollárt költenek majd fegyverkezésre (ez kb. 97.000 milliárd forint),

miközben Orbán Viktor óvodásokat tanít focizni, az Indexet pedig álhíreket terjesztő médiumnak minősítve komoly testőrgyűrű közepén haladva azt demonstrálja, hogyan nem kell nyilatkozni egy fake news portálnak, miközben Handó Tünde azt a Polgárné dr. Vida Juditot nevezi ki a Fővárosi Törvényszék elnökének, aki egy korábbi plágium-ügy kapcsán volt kénytelen lemondani FT elnökhelyettesi posztjáról, amely lemondást épp Handó Tünde fogadta el öt évvel ezelőtt, miközben a nemzetközi helyzet egyre fokozódik a műanyag szívószálak betiltása körül kialakult vita miatt, szóval miközben dübörög körülöttünk a világ, egy kisgyerek valahol Párizsban bajba került.
Ott kapaszkodott a negyediken, az erkély külső oldalán. Talán fel sem fogta, mi történik vele, de az ösztönei arra kényszerítették, hogy ne eressze el a korlát vasát. Kapálózott is erősen, de a lábát sehogy nem tudta megvetni az erkély peremén. Az utcán riadt emberek gyűltek össze, azt találgatva, hívta-e már valaki a tűzoltókat, mentőket, vagy a rendőrséget. A tömeg egy emberként szurkolt a kiskölyök életéért. Ebben nem volt az emberek között különbség. Mindenki azt akarta, az apróság ússza meg valahogy a kalandot. A tömeg gondolkodott.

Tanakodtak, talán a szomszédból kellene átnyúlni érte. Csak hát ezek a házak úgy vannak megépítve, hogy az átjárás az erkélyek között ne legyen túl egyszerű. Talán a folyosóról törhetnék be kommandósok a lakás ajtaját, s juthatnának el belülről a piciig. Egyáltalán – így morfondírozott a tömeg – hogy kerülhetett az a csöppség az erkélyen kívülre? Csak nem hagyták egyedül abban a lakásban? Milyen szülők az ilyenek? A kölyök meg csak kalimpált ott, s attól lehetett tartani, hogy gyengécske izmai egyszer csak nem bírják tovább tartani a súlyát, s a mélybe zuhan.

Volt ott egy srác. Az első hírek szerint 22 éves. Egy bevándorló Maliból. Elképesztő volt látni, ahogy tétovázás nélkül elindult felfelé, emeletről emeletre, erkélyről erkélyre. Egyetlen pillanatra sem foglalkoztatta, hogy a saját élete is veszélyben forog, miközben a kicsi felé igyekezett. A látottakon fellelkesült tömeg lentről hangosan buzdította, majd amikor elérte a gyereket, s biztonságba helyezte az erkélyen, hangos üdvrivalgásban tört ki.

Maliról keveset tudunk. Hogy milyen emberek élnek ott, még kevesebbet. Amit mégis, azt jobbára a részben a fővárosáról elnevezett Budapest-Bamako Rally kapcsán. Veszélyes helynek tartják. Hatalmas ország. Kb. 13,5-szer akkora, mint Magyarország. 15 millióan lakják, ám ami ennél jóval beszédesebb adat: az egy főre jutó GDP a mi 12.240 USD-unkhoz képest (2015-ös adat) 631 USD. Azaz a miénk nagyjából 1/20-ad része. Akárhogy is, ez a fiatalember ebből az országból érkezett Európába.

A gyerek tehát megmenekült. Aztán jött ilyenkor szokásos média felhajtás. Hősünk hol mosolygott, hol elérzékenyült a felé irányuló szeretettől. Az interjúk során láthatóan nem is értette, miért kell ebből a történetből ekkora ügyet csinálni. Ő csak azt tette, ami az ő kultúrájában ilyenkor szokás. Valaki bajba került, hát mindenki segít, ahogy tud. Ő most így tudott.

Persze fogadta Macron, a francia köztársasági elnök is. Nem tudom, a politika részéről mennyire őszinte egy ilyen gesztus. Van ahol természetes, van, ahol nem. Ez most annak tűnt, bár a politika természetéhez hozzátartozik, hogy kihasznál mindent a saját céljai érdekében, ami szembe jön vele, s nyilván Franciaország is a legkülönbözőbb bel- és külpolitikai érdekek hálójának fogja.

A legfrissebb hírek szerint – jegyezzük meg legalább pár percre a fiatalember nevét – Mamoudou Gassama a köztársasági elnöktől megkapja a francia állampolgárságot. Helyes. Megérdemli. Amikor az esetről személyesen beszélgettek, a BBC tudósítása szerint Mamoudou ezt mondta Macronnak: Egyszerűen nem volt időm gondolkodni, csak keresztülrohantam az úton, hogy menjek és megmentsem őt.

Nem képzelem el, kiknek adtunk mi busás haszonért letelepedési kötvényt. Nem képzelem el, hogyan fogadták volna ezt a fiatalembert és a sorstársait, ha segítséget kér a magyar határkerítésnél. Nem képzelem el azt a zavarodottságot sem, ahogy egy tisztviselő – minisztert, miniszterelnököt alig is tudnék elképzelni -, eleget téve főnökei utasításának, kényszeredetten köszönetet mond neki, hogy megmentette egy gyermek életét.

Ezzel a bejegyzéssel egyszerűen csak a tiszteletemet szeretném kifejezni valaki iránt, aki mérlegelés nélkül tette, amit tennie kell. Tudom azt is, hogy hasonló emberek sokasága jár közöttünk ismeretlenül. Bevándorlók és itt élők egyaránt. Mert az ember eredendően jó és tisztességes. Függetlenül etnikumtól, vallástól, bőrszíntől és minden mástól. Jó volna végre ebből kiindulni.

Képek forrása: youtube.com / bfmtv.com / AFP/POOL/Thibault Camus