Blogger Bob

A szintetikus mRNS esete a disznósajttal

2021. május 14. - Blogger Bob

Egy miniszterelnököt az ország nem azért tart, hogy szétröhögje magát mindazon, amit mond. Arra ott vannak a humoristák.

Ráadásul, ami e műfaj képviselőit illeti, Magyarország aligha áll rosszul. Orbán pedig – tekintsük ezt nem túl nagyszámú erénye egyikének – nem is pályázik a szórakoztatóipar nagyjainak babérjaira. Más dolog persze, ha valakinek rossz, vagy egyáltalán nincs humora. Félő, az ország első embere ebbe a kategóriába tartozik. Próbál könnyed lenni, hébe-hóba igyekszik elengedni egy-egy tréfásnak szánt szófordulatot, tanító jellegű (értsd kioktató) viccet, közmondást, az eredmény azonban szinte mindig kínos feszengés, meg legfeljebb a fizetett rajongók fintorba torzult nevetése.

orban_fintor.jpgMás dolog persze otthon megnevettetni a családot, vagy társaságban szórakoztatni a haverokat. Nem látunk bele abba, hogy Orbán ezekben mennyire profi, s ez talán rendjén is van így. Ám közönség előtt csalni mosolyt az arcokra, vagy elindítani egy szűnni nem akaró, felhőtlen és fergeteges kacagást, na, ahhoz már valóban tehetségre van szükség. És ez tényleg nem megy neki. Pedig érezhetően igyekszik, de valahogy sehogy nem akar összejönni. Ha megírják előre a poénokat, elvész a dolog spontaneitás, ha pedig improvizálni próbál, abból többnyire sületlenség kerekedik.

E feszengő könnyedséggel a Kossuth-on folyó pénteki beszélgetések során nagy biztonsággal találkozhatunk. Az orbáni populizmus talán ezen alkalmakkor hajtja a legszebb virágait. A főnök ilyenkor igyekszik nem a diplomácia agyafúrt, hanem az övéi, azaz a nép egyszerű nyelvén beszélni. A bonyolult összefüggéseket próbálja lehetőleg érthetően kommunikálni, vagy egyáltalán, kizárólag hétköznapi témákat érinteni. Mégis, az ember csak vakarja a fejét, amikor Karikó Katalin világszínvonalú kutatásaira a mindenki számára érthető kémcső metaforájával utal, s hogy oldja a hangulatot, megjegyzi, azért olyan szakmai kérdésekről is folytatott vele diszkurzus, mint a disznósajt.

image_from_ios_3.jpgFélreértés ne essék, senki nem várja el Orbántól, hogy értse, s Öveges professzor módjára elmagyarázza nekünk a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiáját. De azt se, hogy a Hunniáról alkotott mitikus képünket lerántsa a földre azzal, hogy az bizony Mezőtúr és Szolnok környékével azonosítható. Mintha ugyan a szellemi magyar virtusra nem lehetnénk büszkék Hunnia felemlegetése nélkül. Mintha ugyan a szintetikus mRNS valahol a szittya magyar földben gyökerezne. Mintha ugyan a szintetikus mRNS éltető nedveit a hazai GDP forrásaiból szívná magába. Mintha ugyan a szintetikus mRNS megnevezésben az első, aprócska betű a magyar szó rövidítése volna.

Azért remélem, két disznósajt recept felidézése közben a miniszterelnöknek volt ideje megkérdezni azt is, mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a szintetikus mRNS-hez hasonló innovációk itthon, a hun földön is termékeny talajra leljenek. Mert meggyőződésem, Karikó Katalinnak volna érdemi, s talán radikális ötlete arra, hogy lehetne világszínvonalon művelni a tudományt Magyarországon is, s hogy mit jelent a tudomány, s az egyetemi szféra autonómiája. Öveges professzorként megvilágíthatná Orbán számára, miért nem járható út a felsőoktatás és a kutatás átpolitizálásda.

valter_attila_polo.jpgS talán azon sem sértődne meg, ha nem hagynák el a vezér ajkait olyan üres lózungok, mint hogy ő a legismertebb élő magyar. Ilyen címre bizonnyal nem is áhítozik. Ráadásul talán éppen Orbán tett a legtöbbet azért, hogy Soros György neve azért még mindig közszájon forog. S tesz eleget azért is, hogy a saját nevét se felejtse el se politikus, se hétköznapi ember, egyetlen pillanatra sem. Az más kérdés aztán, hogy milyen jelzőket fűznek hozzá. Gyanítom, nem olyanokat, mint Karikó Katalinéhoz. Mert a magyar kutató a nagy emberi teljesítények oldalán áll, ahogy Valter Attila is, akinek eredményén napok óta ámul a világ. A másik oldalon pedig ott dumál megállás nélkül a politikai elit. Mindenki tudja, a valós teljesítményt hol kell keresni.

Képek forrása: 24.hu / propeller.hu / nemzetisport.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr10016560244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása