Blogger Bob

A fagylalt, ha visszanyal

2020. október 30. - Blogger Bob

Meghallgattam délelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorozatában Kiss Csaba előadását az Oidipusz királyról. Nyugi, nem fogok se az előadónak az értelmezésben mutatott kétségtelen erényeiről, se Szophoklész hihetetlennek tetsző aktualitásáról, vagy a politikai áthallásokról beszámolót tartani. Egyetlen megjegyzésre szeretnék csupán kiindulópontul hivatkozni.

oidipusz.jpgJelesen arra, hogy Kiss Csaba milyen érzékenyen állítja szembe egymással Oidipusz és Kreón beszédmódját. (Azért írom így, az általa használt jelzők nélkül az oppozícióban álló tulajdonneveket, mivel a szangvinikus vs. piknikus helyett én szerencsésebbnek gondolom a kolerikus vs. melankolikus megkülönböztetést.) Ehhez a nagyon finom észrevételéhez teszi még hozzá Kiss, hogy Oidipusz olyan személyiségalkat, aki azért reagál mindenre erős agresszivitással, mert képtelen tudomásul venni, hogy vannak emberek, akik nem törnek hatalomra, azaz nem törnek a hatalmára, s beérik mondjuk egy második vonalbeli szereppel.

Az ilyen személyiségtípus, ha kell erővel, ha kell, szavakkal, de mindig és mindenkit sárba akar tiporni, csak hogy erőfölényét fitogtassa. Ha most elkezdenénk a politikatörténet ismert figurái közül az ókortól napjainkig összegyűjteni az e típusba sorolható figurákat, bizony elég népes és főképp ellenszenves gyülekezet kerekedne belőlük. Igazán érdekessé akkor válna a dolog, ha beszélgetnének egymással, s közben mi kihallgathatnánk őket. Attól tartok, nagy hangzavar támadna.

orban_koszoruz.jpgMert ugye ők azok, akik nem hagynak semmit annyiban. Akik verbális erőszakra kivétel nélkül verbális erőszakkal válaszolnak. Közben persze jól meglepődnek, hogy hoppá, hát más is beszéli ezt a nyelvet? Jellemzően ugyanis ők olyan környezetet teremtenek a maguk számára, ahol senki nem mer visszaszólni. Aztán, ha mégis, legtöbbször kívülről, onnan is inkább csak olyan helyről, ahol a túlhatalom miatt tényleg nem kell tartani a visszatámadástól, akkor nem igen tudnak mást tenni, mint pislogni. Az ilyen személyiség nem árt, ha mindig patikamérlegen méri meg szavai súlyát, nehogy visszakézből érkezzen a rock and roll.

Orbánnal most valami hasonló esett meg. Bő ráncot vető, elszabott öltönyeinek egyikében a búcsúzó félben lévő amerikai nagykövet társaságában avatta fel idősebb George Bush szobrát október 27-én a Szabadság téren. Nagyhatalmak képviselőivel szemben nagynak és bátornak célszerű látszani, s ez elkerülhetetlenül hagy nyomot a megszólalásokon is. Orbán azt találta mondani, hogy a „gyengébb felfogásúak kedvéért a tér egyik oldalán itt van a német, a másikon pedig a szovjet megszállás emlékműve. Ez is világos üzenet: ha magyar vagy, csak két lehetőség között választhatsz: vagy a megszállók vagy a szabadság mellé állsz.” Nem akart ő semmi rosszat ezekkel a szavakkal, csak hát ismét előtört belőle a személyiségalkatát jellemző agresszivitás. Elfelejtett mérlegelni. Nem számolt azzal, hogy a világ más részein is élnek olyan emberek és hatalmak, mint ő, illetve az övé, akik támadásnak tekintik a velük szemben alkalmazott verbális abúzust, s nem is hagyják megtorlatlanul.

marija_zaharova.jpgTörtént, hogy az orosz külügyi szóvivőnek, Marija Zaharovanak eszébe sem jutott szó nélkül hagyni a miniszterelnöknek az alkalomhoz egyáltalán nem illő otromba megjegyzését, amellyel, mint annyiszor, ismételten a saját vélt jelentőségéből fakadó vagányságát akarta fitogtatni stratégiai partnerünk, az USA nagykövete előtt, durván belegázolva egy másik stratégiai partnerünk, Oroszország önérzetébe. Külkapcsolatokat így aligha lehet építeni. Zaharova nem volt rest, olyat csördített oda legfájóbb pontjaink egyikére, hogy azt egyhamar nem fogjuk elfelejteni.

„Az ilyen állítások perverzek, meghazudtolják a második világháború történelmi igazságait, amelyeket a Nürnberg Törvényszék kivizsgált, és elfelejtik azt, hogy Horthy Magyarországa Hitler közeli szövetségese volt. … Hitler és Magyarország aktívan részt vett a Csehszlovákia és Jugoszlávia elleni agresszióban, és a megszállt területeken a civilek ellen tömegesen követett el bűncselekményeket. … Jelenleg egyes államok arra vágynak, hogy torzítsák ezt a tényt, és elhallgattassák országuk kulcsszerepét, azt, hogy országukban a náci csatlósok rezsimjei uralkodtak.”

visszanyal.jpgEz az egész annyira jellemző. Orbán megjegyzésének igazából nem volt semmi tétje. Nem történik semmi, ha nem hangzik el. Senki nem hiányolta volna. Tudjuk, hogy ezekben a napokban kezét, lábát összetörve szurkol Trumpnak. Megszólalásában a szabadság nem egyszerűen az USA-t, hanem személyesen Trumpot jelölte, meglehetősen gyomorforgató szervilizmussal. Ezt megszokhattuk tőle. De hogy nem jut eszébe közben, hogy egy ilyen mondat – tegyünk bármennyire is éles a különbség a Szovjetunió és Oroszország között – éppúgy kizárólag provokációként értelmezhető Putyin politikája számára, ahogy Oidipusz sem tudja elképzelni, hogy Kreón nem őt támadja, az számomra felfoghatatlan.
Zaharova válasz – hogy is mondják ezt – arányos volt. Riposztjában ugyanazt a narratívát képviselte, mint amellyel Orbán sérteget másokat. Ráadásul olyan hivatkozással a már saját korában is anakronisztikus Horthyra, amely egyszerre hitelteleníti a gyökereit kereső rezsim múltba révedő politikájának egészét, s teszi nevetségessé azt ország-világ előtt. Mi pedig lassan egyformán szégyenkezhetünk Orbán, s Magyarország egykori csatlós szerepe miatt.

Képek forrása: discogs.com / telex.hu/Máthé Zoltán/MTI / dan.co.me / delhir.info

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr8816264920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása