Nem irigylem Gulyás Gergelyt.

Ott hagytuk el legutóbb, hogy az EP-választások eredményének talán nagyobb a belpolitikai súlya, mint a külpolitikai.

Magyarországot az EP választások után is narancsszínű takaró borítja. Mondhatnám ködnek is, csak az nem narancsszínű.

A Fidesznek egy dologban feltétlenül igaza van. Mutassanak bármilyen fölényt is az EP választással kapcsolatos felmérések az ő oldalukon, megpihenniük nem lehet.

A történteket lehetne interpretálni úgy is, hogy lám-lám, Lázár megmondta, baj van a szomszédban.

A jó hír az, hogy a házelnök képes a fejlődésre.

Szombaton Pápai Joci nélkül megy majd le az Eurovíziós Dalfesztivál döntője Tel-Avivban.

Szögezzük le az elején: Orbán tegnapi washingtoni találkozója fontos esemény volt, s akár még fordulatot is hozhat a hosszú ideje meglehetősen hűvös viszonyban az USA és Magyarország között. Mindezt kár lenne eltagadni, ugyanakkor ennél több méltatást aligha érdemel a tegnapi esemény.

Azt, hogy a magyar külpolitika mennyire aktív napjainkban, egyebek mellett azon is le lehet mérni, milyen gyakran botlik bele az ember a nem kormányzati csapatszállító gépekbe.

Nem értem, miért van az, hogy az ember képtelen tudomásul venni: ez van, ilyen emberek között, ilyen világban élünk. Pedig igazán hozzászokhattunk volna már. Erős impulzusok jelzik napról napra, hogy milyen irányba haladunk Magyarországon.