Londoni anzix Ákostól – Mozambikból

2019. május 05. - Blogger Bob

akos_face.jpgNem értem, miért van az, hogy az ember képtelen tudomásul venni: ez van, ilyen emberek között, ilyen világban élünk. Pedig igazán hozzászokhattunk volna már. Erős impulzusok jelzik napról napra, hogy milyen irányba haladunk Magyarországon.

Ahogy a napokban napvilágot látott bűnügyi statisztikákból kiderült, Lázár Jánosnak sikerült a 19 éve legbiztonságosabb esztendőben szétaggódnia magát a bécsi polgárokért. A Schmidt Mária okozta sokkból pedig, hogy tudniillik Németország informatikai téren a középkorban jár, ahol még wifi sincs, máig nem sikerült magunkhoz térni.

madarat_tollarol.jpgBiztató talán csak az lehet, hogy Orbán Viktornak van barátja. Sőt, még legjobb barátja is van. Ő nem más, mint Silvio Berlusconi. Igazán jó, ha van kire számítanunk a bajban. Értem én, rajongás a labdarúgásért, médiakoncentráció, meg minden. De hát ott van az a vád, sőt, az első fokon megítélt 7 év börtön, az állítólag Kadhafi ihlette unga-bunga partyk és kiskorú prostitúcióra való kényszerítése miatt 2013-ból. Igaz, jött másodfokon a felmentés, ám még ugyanebben az évben jogerősen kapott négy év börtönt a Médiaset-perben. Hogy is van? Madarat tolláról, embert barátjáról…

Most meg itt van a nemzet Ákosa. Szétnéz Londonban, s egyszerre lázári magaslatokban szárnyal. Komolyan, mintha a jobboldal megmondó emberei felültek volna a hülyeségbiciklire, s kényszeresen hajtanák reggeltől estig. Úgy tűnik, mintha valamiféle erkölcsi magaslatról széttekintve a világban, kötelező feladattá vált volna nekünk, magyaroknak, szánni, figyelmeztetni a nálunk jóval fejlettebb országokat, hogy vigyázzatok, nagy bajban vagytok, komoly veszélyek leselkednek rátok. Nyilván létezik erre kommunikációs stratégia, amire külön felkészítenek – azért egyszer beülnék egy ilyen fejtágításra –, vagy egyszerűen csupán hallják, figyelik a delikvensek ezt a sületlenség áradatot, s a fogékonyabbaknak csak úgy rááll az agya, hogy aztán minden külső ráhatás nélkül is okádni kezdjék magukból az ostobaságokat.

akos2.jpgÉn el nem tudom képzelni, hogy Ákos magától kitette volna ezt az agymosott, fizetett politikai hirdetésekre emlékeztető videót Londonból, ha nincs a háta mögött neki is ez az egyebek mellett szellemi nyomorba taszító nyolc év. Döbbenetes, hogy mikor mi tűnik fel az embernek. Lázár és Schmidt után, meg persze a migránsozó, gyűlöletkeltő plakátok és elfogult híradó tudósítások évei után neki most az tűnt fel, hogy a brit fővárosban sok a színesbőrű. A Kossuth-díjas művész most tudta meg, hogy a gyarmatbirodalmi múlt nem csengett le nyomtalanul. És ezen megdöbbenni méltóztatott.

Nem azon tűnődött el, hogy miért szól hozzá magyarul a pincérnő, miért fújják a slágereit odakint is tökéletes magyarsággal. Nem, neki ezúttal az volt a legerősebb hatás, a másokkal megosztandó élmény, hogy őt London belvárosa a nem fehér bőrű tömegek okán Kazincbarcikára, illetve Mozambikra emlékezteti. Ebben a kontextusban kell értelmeznünk az Ákos által a stratfordi St. John’s Church-ből megosztott képeket, s a hozzá fűzött kommentet is: „Egy anglikán templomban vagyunk. Ami nagyon érdekes, valószínűleg egy gospeles istentiszteletnek leszünk a szem- és fültanúi. … Egy picit más itt az egyház, mint nálunk.” S miben látja a mi Ákosunk a különbséget? „Először is biztonsági emberek állnak az ajtóban. … Egyébként lehet, hogy az Isten simán örül ennek.”

akoska.jpgNem fűzöm tovább. Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy az ilyen tudósításokkal Lázár és Ákos is közel sodródott a white supremacy eszmevilágához, ami valljuk be, kicsit sem szalonképesebb egy jó patkányozásnál. Erről nyilván nincs szó. Az nem lehet, hogy a 21. században értelmes emberek így gondolkodjanak a világról. Legfeljebb a megfogalmazásban megmutatkozó érzékenység hiányát kifogásolom.

Szerettem Ákos zenéjét. Nem nagyon gondolkoztam rajta, de talán azért, amiért a legtöbb zenét kedvelem. Azért, mert összeköti az embereket, s nem elválasztja őket egymástól. Mert normális esetben egy koncert – eltekintve a nem normális esetektől és zenekaroktól – olyan közösségi élmény, amely felfüggeszti az embereket elválasztó különbségeket. Ráadásul egy jó kis stagediving rendkívül erős bizalmi viszonyt feltételez az előadó és a közönsége között is. Az együttes öröm minden esetben jelen van az ilyen ugrásoknál is. Ákos helyében azonban én most egy jó darabig nem ugranék.

Képek forrása: krisnavolgy.hu / AkoxVlog / zene.hu / hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr8214808440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.